Somogyi Erzsi Sóskifli receptje - 1932-ből:

50 dkg liszthez 8 dkg vajat, 2 tojás sárgáját, 2 dkg élesztőt tejben elkeverek és az egészet, azonnal összedolgozom. Vékonyra nyújtom, négyszögekbe vágom, kifliformára sodrom, a tepsiben egy óra hosszat kelni hagyom. Majd tojással megkenem, sóval és köménymaggal meghintem. Fél óra alatt megsül. Isteni és a vendégeim is imádják.

Lázár Mária és a sültgomba tejfölös mártással receptje - 1930-ból:

A megmosott, megtísztított gombák szárát kitördeljük tőböl. (legjobb talán a vargánya) Az így támadt mélyedésekbe kevés vajat, vagy apróra vágott füstöltszalonna darabkákat helyezünk. Kevés sóval és borssal meghintjük. Az apróra vagdalt szárdarabokat is hozzáadjuk. A gombákat sütőedénybe helyezzük szorosan egymás mellé téve. (akkora edény szükséges, amekkora adagot készíteni szeretnénk) Sütőbe téve addig sütjük, míg a levét el nem párologtatja. Akkor bőven öntünk rá tejfölt, vagy kefírt (ebből kevesebb kell, mert levesesebb), és kicsit akár meg is paprikázhatjuk, ínyencek egy kicsit csípősebb paprikát is használhatnak.
Tűzhelyre téve átforraljuk.
Jó étvágyat!

Modern nő csemegéje 1934-ből:

Két kisebb tojást egy porcelán tálba felütünk, közé kavarunk 28 deka vaniliás finom porcukrot, 2 hosszúcsik felreszelt csokoládét, majd 28 deka darált diót. Ha ezek kellőleg elkeveredtek, végül még beleteszünk 7 dkg apróra vagdalt mandulát, vagy esetleg mogyorót (finomabb, ha hirtelen megpörköljük), és 7 dkg citronádot. (ma kandírozott gyümölcs).
Egy kisebb tésztásdeszkát (rajztáblát) porcukorral meghintjük, s rátéve az összekavart masszát, szalámirúd alakra formáljuk, kézzel hengergetve. Kis tésztaruhával letakarva, a szekrény tetejére tesszük, s 2-3 napig meg-megsodorva újraformázzuk. 4-5 nap mulva elkezdhetünk belőle szép, vékony szeleteket vágni. Két-három hétig is friss marad. Akár albérleti, vagy kollegiumi szobában is elkészíthető, s rengeteg lesz belőle.

Sajtos rudacskák 1925-ből:

15 deka lisztből, 15 deka reszelt sajtból, 15 deka vajból (ma talán margarin), sóval és pici pirospaprikával tésztát gyúrunk. Negyed óráig pihentetjük. Kilapogatjuk, majd kis rudacskákra vágjuk, tojásfehérjével megkenjük és köménnyel, vagy reszelt sajttal meghintve a sütőben pirosra sütjük.

Egy századelei elfeledett recept (1905) a Pofézli elkészítése:

Friss zsemlyét vékonyka karikára szelünk, tejben jól megforgatjuk, egy-két pillanatra benne is hagyjuk. Azután reszelt sajttal bőven meghintjük, s lisztbe mártjuk, majd felvert és megsózott tojásban megforgatjuk, és vajon,(margarinon) vagy zsíron hirtelen kisütjük (nem lassú tűzön, hosszan, mert akkor megszíjja magát) Kivéve kis időt tálba tesszük, ahol papíroson lecsepeg gyorsan a felesleg olaj, zsír vagy vaj. Frissiben sajttal ismételten meghintve, még forrón azon mód asztalra adjuk.

Ugyan ezt édes változatban is elkészíthetjük, ebben az esetben sajt helyett fahéjat alkalmazhatunk ízlés szerinti erősségben, természetesen ekkor ne sózzuk meg a tojást.

Hétvégi reggelinek teával, vagy az édesváltozatot uzsonnának narancslével még ma is élvezettel fogyaszthatjuk. Fentiek Gyárfás Dezső, sokaknak Gyafi egyik kedvenc étke volt.

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu