Rodolfo

Életrajz
Művei
Foto
Szakirodalom

Rodolfo - (Gross Rezső) Gács Rezső
Bűvész

Született:
1911. május 16. Budapest, Magyarország,

Elhunyt:
1987. január 25. Budapest, Magyarország

Életrajza:

1917-1925 - elemi és polgári iskolák
1925-től Budapesten a Károly krt 3. szám alatti Gál úri-divatárú üzletben inas
1925 - még a polgáriba jár, amikor a Dunából kiment egy fuldokló kínai bűvészt, aki életéért cserében megtanítja két bűvészmutatványra
1925 - találkozik Ódry Zuárddal (Ódry Árpád, a nagy színész testvére), a Magyar Mágusok Szövetségének elnökével, aki tanítványává fogadja
1925-1927 - Ódry tanítványa - nappal a Gál féle divatáruban kereskedősegéd
1929 - Ódry Zuárd a Rodolfo Grosso művésznevet adja az ifjú Gross Rezsőnek; később Rodolfo művésznéven válik ismertté
1930 - származása és társadalmi helyzete miatt nem veszik fel a Magyar Mágusok Szövetségébe; ezt követően artista vizsgát tesz, majd a Royal Orfeumnál próbál szerencsét
1930 - első fellépése a Fővárosi Nagycirkuszban
1931. január 12-én - a Magyarországi Artista Egyesület, a Royal Színházban tett vizsgáját követően tagságába fogadja, működési engedélyt kap
1931 - bűvészmutatványaival több külföldi városban sikert arat
1932 - 1938 - kezdetben populáris bűvész-trükkökkel érvényesül. Az ujjelvágás, a zsilettpenge-evés, a chicagói golyó mutatvány és a színpadi zsebtolvajlás teszi országszerte elismertté
1939 - önálló revütársulatot hoz létre, s egészestés műsoraikkal járják a világot
1939-től - a több éves turné során jártak bolgár színpadokon, majd Görögország több városában megfordultak (Athén, Tesszaloniki), majd a törökországi Isztambulban értek el nagy sikereket. Az utazás több egyiptomi várost érintő fellépéssorozattal ért véget. Amikor a második világháborúban Magyarország Németország oldalán hadba lépett, a magyar társulatot kiutasították Alexandriából
1942-1944 - sebesült katonák számára tart előadás-sorozatot, járja a kórházakat
1945-ig - munkaszolgálatosként az ukrajnai hómezőket járja
1945 - 1962 - nincs állandó szerződése, önálló műsorával, s alkalmi társulatokkal felváltva működik
1945-1948 - országszerte turnézik - többek között Karády Katalinnal Délvidéken
1948 - az Artista Akadémia tanárává nevezik ki
1950-től - az Állami Artistaképző Iskola tanára lesz
1957 - a párizsi Olympia színpadán lép fel nagy sikerrel
1957 - "Vigyázat, csalok!" - címmel könyve jelenik meg
1957 - A Füles című, igen népszerű hazai fejtörő magazin heti rovatát szerkeszti "Rodolfo bűvésziskolája" címmel évtizedeken át (eleinte Bűvészcilinder címen)
1957 - szerepel Londonban a BBC televízió karácsonyi, élő, esti főműsorában
1960 - érdemes művész kitüntetésben részesül
1962-től - a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat alkalmazásába lép
1963-tól - a Magyar Artista Művészek Szakszervezetének elnöke
1965 - megjelenik második könyve "Rodolfo bűvészkönyv" címmel
1966 - a játékboltokban is megjelenik bűvészdobozaival
1968 - önálló tévésorozattal jelentkezik Romhányi Józseffel
1971 - megkapja a kiváló művész kitüntetést
1973 -- megjelenik "Rodolfo így csinálja!" címmel a harmadik, lányával, Gács Judittal közösen írt bűvészkönyve
1979 - ismét piacra kerül a népszerű Rodolfo varázsdoboz a gyermekek számára
1986. január 13. -- Utolsó fellépése a Mikroszkóp Színpadon
1987. január 25. -- imádott felesége, Olga halála után négy nappal meghal
1987 -- "Vigyázat, most nem csalok!" címmel megjelenik Berend Mihálynak tollba, pontosabban magnetofonba mondott életrajza


Összefoglaló:

1926-ban kezdte a pályát, mestere Ódry Zuárd, Ódry Árpád bátyja volt, akitől művésznevét, a Rodolfót is kapta. 1931. január 12-én kapta meg működési engedélyét a Magyarországi Artista Egyesülettől, és az 55 éves nagy ívű pálya befejezéseként 1986. január 13-án lépett fel utoljára szeretett közönsége előtt a Mikroszkóp Színpadon.

Fiatalon naponta nyolc órát gyakorolt, később már "csak" négy órát töltött tükör előtt kondicionálással. Több mint 5000 trükköt ismert és művelt, színpadképesen közel 1000 mutatvány, kártyatrükk, eltüntetés, megjelenítés, hipnózis tartozott a repertoárjába, ezek számtalan kombinációjával, s színpadi "tolvajlás" terén nemigen akadt párja a világon. Nadrágtartó, irattárca, aprópénz, jegyzetlapok kerültek vissza az elképedt áldozatokhoz, a publikum nem kis derültségére, ám a meglepett partner mindig mindent hiánytalanul visszakapott. A szemfényvesztés művésze volt, csodálatos emberismerettel, komoly színészi tehetséggel, alaposan begyakorolt mozdulatokkal, amelyekhez kitűnően párosult a senkivel sem összetéveszthető és mindig elegáns megjelenés, mimika, s a sokszor nehéz produkciók végén megjelenő, mindent feloldó, őszinte mosolya. Tréfálkozása mindig tisztelettudó és illendő volt, csibészesen kedves feloldással a mutatvány végén. 1948-tól az Artista Akadémia, 1950-től az Állami Artistaképző Iskola tanára volt. Bűvésznemzedékek kerültek ki a keze alól, akik szerte a világon hordozzák Rodolfo szakmai odaadásának és fáradhatatlan szorgalmának oltványait. Az International Magic World Organisation a világ legjobbjai között tartotta nyílván. Nemzetközi karrieje 1957-ben ívelt fel, amikor szerepelt a Párizsi Olympia színpadán, aminek következtében meghívást kapott a BBC élő adásaiba. Igazi kiugrása a Büsszeli Világkiállításon történt, ahol 47 alkalommal lépett fel. Ettől fogva hívták sokfelé a világba. Visszavonulásáig például csak Svájcban több mint ötven alkalommal lépett fel, egy-egy produkcióban pedig több sorozatot is végig vitt. Három 10-10 részes televíziós bűvészsorozatával (1966, 1968, 1978.) érte el a hazai népszerűsége csúcsát. A kelet-német televízió 1968-ban 12 részes sorozatot forgatott vele Berlinben, amelyet számos alkalommal megismételtek. Személyes tekintélyét vetette latba, amikor a lebontásra (1966) ítélt régi Nagycirkusz helyébe új építéséért küzdött, amelyet 1971-ben adtak át. Talán ezért is került a 100-dik születésnapján felavatott szoborportré a Fővárosi nagycirkusz épületébe. 100 születésnapjáról emlékbélyeg kiadásával, és életművét bemutató vándor emlék-kiállítással emlékeztek be, majd őt idéző emlékkönyv jelent meg.

Életrajza:

Család gyermekkor

1911 május 16-án született, Budapesten a Józsefváros mélyén, a Nagyfuvaros utca 27. számú akkor háromemeletes ház földszinti szoba-konyhás lakásában. Édesanyja Wolf Katalinnal a kor szokásainak megfelelően a gyermeke nevelésével, a háztartás vezetésével volt elfoglalva, míg Gross Ignác nyomdász (betűszedő) édesapja jól beszélt németül, német betűszedő lett Pester Lloyd nyomdájában. Miután nem bírta egészsége az ólomgőzt, pálinkamérést nyitott a József utca, Nagyfuvaros utca sarkán. A környék megannyi korcsmája között ő lett a "Madaras Grossz", mert engedélye szerint csupán égetett szeszt árusíthatott, s szerény jövedelmét madarak tenyésztésével egészítette ki. Az ivó helyiségben csivitelő kanárik, stiglicek, papagájok különböztették meg a Kisfuvaros utcában működő másik Grossztól, a Gross Ignác vezette korcsmáros hasonló üzemétől. Három gyermek született a házasságból Gross András 1908-ban, Rudi 1911-ben és Emma húguk 1914-ben. Édesanyjának féltestvérei közül leginkább Bánó Irénnel színművésszel tartották a kapcsolatot, aki a tehetős Sándor Pál földbirtokos feleségeként megszakította a pályát. Sándor később a Gyáriparos Szövetség elnöke lett. A Bánó család anyagi segítségével jutottak korábban lakáshoz, s a pálinkamérés is támogatásukkal jött létre.

A csoda... ami mindent megváltoztatott

Gross Rezső magas növésű, vékonydongájú, visszahúzódó, csöndes gyermek volt. Szegények voltak, s így a négy elemin és négy polgárin kívül más iskolát nem végzett. 10 évesen volt először cirkuszi előadáson, míg rokona révén néhány előadás jelentette a színházi élményt a Király Színházban, ahová néha sikerült bekerülnie. Szülei 14 évesen inasnak adták a Károly kőrút 3.sz alatt működő Gál úri-divatárú üzletbe, ismeretség révén.

A csoda, ami mindent megváltoztatott igen prózai módot, és helyszínt választott. Családostul a lágymányosi Duna-parton szoktak hétvégéken fürdeni, amikor egy nap Emma húga egy fuldokló embert fedezett fel a Dunában. Rudi erős, jól úszó fiatalemberként kimentette a fuldoklót, akiről kiderült egy Pesten élő kínai gyöngyárus volt. A kínai ember kicsit értett a szemfényvesztéshez is, és hálából két ügyes bűvész-trükköt is megmutatott a gyerekeknek. Egyedül Rudit érdekelte a sokadalomban a mutatvány miértje, s kérésére külön neki megmutatta a kínai a titkot. Rudi igen fogékony gyereknek tűnt, s percek alatt eltanulta. Este már a környéket szórakoztatta ügyes kis mutatványával. A csoda azonban ekkor következett be. Másnap a munka után ismerőseinek az utcán bemutatta a trükköt. Kis tömeg verődött össze, s akkor megállt mellettük egy elegáns idősebb úr. Faggatózott, s mikor megtudta, hogy előző nap tanulta ezt a kölyök, akkor hitetlenkedett. Ádám, Rudi bátyja erősítette meg, hogy valóban előző nap tanulta, sőt még ő is próbálkozott vele, de egyedül Rudinak sikerült így elsajátítani a trükköt.

Ekkor névjegyet vett el az úr, akiről kiderült, Ódry Zuárd, a nagy színész, Ódry Árpád testvére, a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületének vezetőségi tagja, s másnapra magához rendelte a József utca 66-szám alá, este hatra, hogy kipróbálja a fiú ügyességét, "s ha tényleg ilyen tehetséges vagy akkor ingyen tanítalak". Ez volt Rudi életének nagy csodája, hogy Ódry Zuárd mester, akkor aznap véletlenül arra járt a Mátyás téren.
Édesanyja amikor megtudta az estet, megtiltotta Rudinak, hogy elmenjen Ódryhoz. Féltette, nehogy valamilyen eltévelyedésben élő férfi akarja magához édesgetni a kamasz fiút. Rudi hajthatatlanságára való tekintettel abba maradtak, hogy másnap édesanyja is elkíséri a József utcába. A próba a vártnál is jobban sikerült, Ódry megállapodott édesanyjával, hogy Rudi a magántanítványa lesz, s hetente kétszer, kedden, pénteken tanítja a bűvészetre, díjazás nélkül. Rudinak itt, ezen a ponton dőlt el sorsa.

Bűvészinas évek

Ódry Zuárd apránként a gátlásos kamasz inasból magabiztos fiatalembert faragott. Fokozatosan bevezette a gyűszű-, a kocka-, a golyó-, a kendő-, a pénz-, a karika-, a cigaretta-, a kártyatrükkök alapelemeibe. Az alapelemek tökéletes elsajátítása, éveken át történő gyakorlása Rodolfo művészetének egyik nagy titka. Volt olyan kártya alapfogás, amelyet több mint egy esztendőn keresztül gyakorolt naponta akár órán keresztül. "Sok bűvészkedő fiatalember kitűnően elsajátítja az alapműveleteket, mégsem lesz belőle RODOLFO! Abban, hogy nekem sikerült "megcsinálni magam", az alapműveleteken és rengeteg gyakorláson kívül két további tényezőnek, azaz Ódry úr tanítási módszerének, illetve tépelődő, mindig újat akaró természetemnek is nagy jelentőséget tulajdonítok"

Amikor már az alap-elemek úgy ahogy már mentek, Ódry rátért a problémák feladására, fejleszteni kezdte alkotóképességét. Ódry elindította az úton, s pedagógiai módszerével elérte, hogy ne mások trükkjeinek ismételgetésére fordítsa figyelmét, hanem saját egyéniségén átlúgozva, törekedjen az újra, a folyamatos megújulásra, hogy mindig meglepetést keltsen. Az évek során megannyi szakmai bűvészkönyvet halmozott fel, de alapvetően egyetlen egy trükköt sem vett át anélkül, hogy magára ne igazítsa. Változtatott rajta, hozzá tett, elvett, átalakította, kiegészítette, hogy hiteles, egyéni és újszerű legyen. Saját interpretációi mindig mások voltak, mint amik a könyvekben szerepeltek, gyakran nagyon mások.

Rudi eljárt Ódryhoz, napközben pedig Gál úr üzletében segédként tüsténkedett. A magánórák először gátlásosságától szabadították meg. Rengeteget gyakorolta az alapfogásokat szabadidejében, s sokszor a bolt félreeső zugaiban is, miközben ezt az egész "bűvészkedést" szülei egyfajta késő-kamaszkori hóbortnak tekintették. Ódry egyre többször vitte magával egy-egy fellépése alkalmával. Két évi tanulás után 1927-ben vitte magával először úgy el, hogy szerepeltette is már a produkcióban.

Egy igen nehéz korszak, ideálisnak legkevésbé sem mondható időszakában kezdte Rodolfo a pályáját...

Az első világháború utáni békekötés magyar területvesztései valósággal megbénították a jóval nagyobb piaci körülményekre kialakult gazdasági életet. A piaci átállás mellett a békeszerződésben megállapított jóvátétel is súlyosbította a lendületét vesztett hazai ipart, és kereskedelmet, amely egyenesen pénzügyi válságba sodorta az országot. Ezzel párhuzamosan a magyar színháztörténet egyik legnagyobb válsága söpört végig az országon, amikor Beöthy László az UNIO Színházi Rt vezérigazgatója egy végzetes este kártyabalesete révén elvesztette színházai tulajdonjogát, amely kapcsán 530 (!) színész, és színházi dolgozó állása került veszélybe.

"Ma körülbelül 4500 artista és bűvész tagja van az egyesületünknek, s ezek nagy része jelenleg szerződés nélkül" - nyilatkozta a Tolnai Világlapjában, 1926 tavaszán Sándor József, a Magyarországi Artisták Egyesületének ügyvezető elnöke. A különböző válságokat csak kevés számú mulatóhely, varieté, és revüszínház élte túl, amelyek miatt minimálisra csökkent azon helyek száma, ahol pódiumot kaphatott egyáltalán valaki a fővárosban. Vidéken ennél sokkal rosszabb volt a helyzet, a különböző ott megjelenő egyéb adónemek miatt. Az egyre szaporodó számban megjelenő mozik, később a hangosfilm megjelenése is megosztotta a fizetőképes közönséget, akik inkább az újdonságok felé kacsingattak.

Rodolfo és a többiek

A protekció csak a függönyig tart - tartja a régi színházi mondás - utána egyedül csak a tehetség, az ügyesség, a jó fellépés számít. A közönség ugyanis kegyetlen és tapsával szókimondó. Ezért, hogy a színpadi és pódium siker mögött, mindig komoly tartalom áll. Tehát adott esetben Ódry úr befolyása révén számos helyre elvitte tanítványát az ifjú Gross fiút, de ott Neki magának kellett kivívnia a közönség kitüntető figyelmét. S hogy egyik meghívást a másik követte, egyre jelentősebb pódiumokat hódítva meg jól jelzi Rodolfo tehetségével kitűnt a sokaságból. Pedig pályakezdésekor sok nagy bűvész, mára névtelenné feledett óriás uralta a pályát.

Itt volt például a korszak magyar bűvész-királya Corodini (Göndör Miklós), vagy az akkor már harminc éve a pályán működő Leo, a bűvész, aki még Abdul Hamid akkori török szultánt is elbűvölte művészetével Istambulban. (Leo saját kérésére sehol sem engedte leírni valódi, hamisítatlan pesti nevét). Másik neves kolléga, Brion, a telepatikus bűvész szlogennel járta a világot még az Osztrák-Magyar Monarchiában kezdte a pályáját, és akinek felesége, az egykor kedvelt sanzonett Rienzi Mária, később férje mellett, mint a "humoros bűvésznő" segédkezett mutatványainál.

1925-ben lett épp 66 esztendős Kalakuta (Bauer Sándor) a pesti születésű "hindú fakír", aki már lassan ötven esztendeje lebegtette segítőjét a föld felett, és vágta meg pengével, vagy szúrta át tűvel ujját, amíg az új nemzedékhez tartozó, akkoriban 30 esztendős Fann Károly kápráztatta el igényes bűvészmutatványaival a nagyérdeműt, s nem csak idehaza. De ott volt még Giovanni, Vanek, Erik Frank a magyar bűvészmezőnyben, és ott volt a Garabonciás Fiedler, Fiedler János, a hasbeszélő artista, aki Ligeti Jenő néven Krecsányi Ignác társulatában kezdte pályafutását, és később a kiugrott színész, végig nevetette hasbeszélő tréfáival, mutatványaival Európa szinte valamennyi nagy mulatójának közönségét. Miközben az évtizedekkel korábban világhírűvé lett Houdini mellett (akinek magyar származását éppen Rodolfo derítette ki egyértelműen, és be is bizonyította), felsorakozott a korszak nagy amerikai sztárja, Dandy Jackson (Szakolczay Dániel) is, a mágus és bilincstörő szabaduló-művész a világhírűvé lett magyarok sorában. Sokan voltak akkoriban, mégis mára Rodolfo nevére emlékezünk leginkább, mert szorgalmával, tehetségével felküzdötte magát a világ legjobb bűvészmesterei közé úgy, hogy alapvetően végig idehaza élt és működésének legfőbb színhelyei is hazájához kötötték. Könnyebb, egyenesebb és sokkal eredményesebb út vezetett volna külföldről a világhír felé, de ő a legnehezebbet választotta: itthonról lett világhírű, pedig sorsa és pályája súlyos történelmi korszakokon ívelt át.

Több mint 5000 trükköt ismert és művelt, ezek számtalan kombinációjával. Színpadképesen közel 1000 mutatvány, kártyatrükk, eltüntetés, megjelenítés, hipnózis tartozott a repertoárjába, s színpadi "tolvajlás" terén nemigen akadt párja a világon. Nadrágtartó, irattárca, aprópénz, jegyzetlapok kerültek vissza az elképedt áldozatokhoz, a publikum nem kis derültségére, ám a meglepett partner mindig mindent hiánytalanul visszakapott. A szemfényvesztés művésze volt, csodálatos emberismerettel, komoly színészi tehetséggel, alaposan begyakorolt mozdulatokkal, amelyekhez kitűnően párosult a senkivel sem összetéveszthető, mindig elegáns megjelenés és mimika, no meg a nehéz produkciók végén megjelenő, mindent feloldó, őszinte mosolya. Tudását, trükkjeit kedves és megtanulható közvetlenséggel közvetítette még a gyermekek számára is, a megannyi kiadást megért bűvészdobozaival, könyveivel, tévésorozataival. Művészetének varázsával kiemelte a közönségét a valóságból. Elhitette, hogy minden lehetséges. Semmi sem lehetetlen. Derűt és reményt varázsolt nézőinek olyan korszakokban, amikor a hétköznapok valóságos háborút, és hideg-háborút, nélkülözést, szorongást hoztak.

Grosz Rezsőből Rodolfo

Első fellépése egy zártkörű rendezvényen történ (1927), ahol mestere Ódry oldalán mutatott be a trükkök közül néhányat. Ezt követően egyre gyakrabban hangzott el a következő felkonferálás: "Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy bemutassam legügyesebb tanítványomat a tizenhat-éves ifjú mágust, Grosz Rezsőt!" Az ifjú mágus pedig egyre bátrabban nyilvánult meg a közönség figyelő szemei előtt, s a színpadi biztonsága is folyamatosan erősödött. Eljött az idő, amikor már-már kifejezetten kérték, hogy Ódry úr az ifjú mágust is hozza magával erre, vagy arra a fellépésre. 1929-ben már a műsorok javát ő biztosította. A bálokon, klubokban, alkalmi rendezvényeken kápráztatta el a nézőket, míg Ódry gitáros énekes szerepkörre vonult vissza. Egy nap megkerülhetetlen felkérését kapott Ódry ur és társa, a német nacionalista körökkel is szoros kapcsolatot tartó Ébredő Magyarok mozgalom egyik rendezvényére, s erre az alkalomra kreálta mestere számára a Rodolfo Grosso színpadi nevet, s mindjárt egy történet is kerítet mellé: egy Magyarországra jött olasz fagylaltárus, már Budapesten született, magyarul kifogástalanul beszélő gyermeke. A Rodolfo Grosso színpadi névből idővel elkopott az utótag, s maradt Rodolfo. Ódry úr elérkezettnek látta az időt, hogy Rudi beadja jelentkezését a Magyar Amatőr Mágusok Egyesületébe. 1930 decemberében került sor a bemutatkozó fellépésére a Belvárosi Kávéház színpadán. Az egyesület lapja, a "Modern Mágia" 1931. januári száma pozitívan számolt be egyebek mellett Rudi produkciójáról is. A felvételi mégsem sikerült, de nem azért, mert bármit is elrontott volna, hanem mert az egyesület tagsága akkoriban igen előkelő urakból állt, s egy inget-gatyát áruló boltos-segéddel nem óhajtottak egy egyesületbe tartozni. Természetesen ezt így nyersen kimondani nem lehetett, fiatal korára hivatkozással kívánták várakoztatni még néhány esztendeig. Az ambiciózus fiatalembert bántotta a várakozás, s a kudarc. Ódry vigasztalta tanítványát, hogy ha nem találtatott alkalmasnak amatőrnek lenni, akkor legyen hivatásos mágus. Rövidesen jelentkezett a Magyarországi Artista Egyesületbe működési engedély megszerzése céljából. A mai Madách Színház felépítése, átépítése előtt, azon a helyen működött a Royal Orfeum, amelynek színpadán tett bizonyságot megszerzett tudásáról. Grosz Rudi nem volt még húsz éves, amikor 1931. január 12-én tagjai sorába fogadta a Magyarországi Artista Egyesület, egyhangú határozattal.

A Rodolfo imázs

Pályája kezdetén, az 1930-as nagy gazdasági válság, még esztendőnk múltán sem mutatott kiutat sokak számára. Dúlt a szegénység. A tengernyi munka nélkül tengődő értelmiségi szakember számára például létrehozták az ÁDOB egyesületet, az Állástalan Diplomások Országos Bizottságát, ahol minimális havi segéllyel kívántak, a többnyire alkalmi fizikai munkát végző diplomás mérnökök, orvosok, tanárok, művészek nyomorúságán enyhíteni. Munkanélküliek tömkelege, a fővárosban vidéken egyaránt. A helyzetet még nehezítette a hangosfilm előretörése, amely a színházakból, lokálokból, pódiumok nézőteréről vonzotta el a fizetőképes nézők seregét a mozikba. Nagyon sok artista, bűvész járta a világot, a tehetség, és a szorgalom a megélhetéshez nem elég. Első lépésként bátyjával, Ádámmal, és Ódry mesterrel kikísérletezték, mi lenne a legjobb művészmegjelenés, amely védjegyként megkülönbözetné őt másoktól. A harcsabajusztól az eltúlzott karóráig, a sok gyűrűt viselőtől a kockás zakót hordó kollégán keresztül sok mindenféle fellépő védjegy volt ismeretes akkoriban. Rodolfo a fekete angol bajuszt választotta, a hozzáillően feszes akkor divatos lefésült hajviseltet, amelyhez sötétkék frakk, fehér mellény, és csokornyakkendő alkotta a később már jellegzetessé váló Rodolfo imázst. Idősebb korára a saját bajuszt szemceruzával festett hasonló karakterű "műbajusz" helyettesítette. A drága rekvizitek, és a szintén nem olcsó színpadi megjelenés megvásárlására kölcsönt vett fel az induláskor. Igen nehéz volt jó szerződéshez jutni. A szórakozóhelyeken alig néhány fizetőképes ember lézengett, s a cirkusz nézőterén sem igen fért be 2000 nézőnél több. Hírnév, bevétel messze elkerülte akkoriban a szakmát. Kellett valamilyen "reklám-trükk", ami kapcsán felfigyelnek a fiatalemberre, az érdeklődés középpontjába kerülhet. Kezdetben az új-levágási trükkje kapott nagyobb sajtóvisszhangot, s ennek kapcsán (Lányi Lóránt riportja, Újság 1932. június 29.) került az érdeklődés középpontjába, holott maga a "mutatványnál százszor nehezebb produkciója is volt, de az a kutyát sem érdekelte. Ez a fakír-trükk pályáján sokáig elkísérte, valósággal beskatulyázták vele, és akkoriban majd minden fellépésénél elvárták tőle. Tizenöt évvel később is még az emlegetett produkciói között tartják nyílván az újságok vele kapcsolatosan.

Rodolfo emblematikus trükkjei

A fakír mutatványon kívül, a másik nevéhez kötődő trükk a lenyelt zsilettpenge volt, pedig előtte is később is többen csinálták, de mégis Rodolfo pengeevése kapott nagy sajtóvisszhangot. Ezt a trükköt sokféle le és felvezetéssel több, mint harminc éven keresztül tartotta repertoárjában. Részleteiről könyveiben olvashatnak többet. Maga az alapötlet Amerikából vásárolt "titok" volt, de mint minden mutatványt, ezt is a maga egyéniségére formálta, és a végén az eredetitől jóval eltérő Rodolfo specialitást alakított ki. Az 1933-ban elkezdett zsilett-trükkhöz foghatót 1940-ig rajta kívül nem csinált senki. Az újlevágásos fakir-trükk, a pengeevés mellett volt egy harmadik emblematikus Rodolfo szám kezdetben, mégpedig a színpadi lopás, ami nem is egy trükk, hanem jószerével egy trükk-sorozat. A színpadi lopás alapötlete munkaadójától, az Arizona Bár legendás főnökétől Rozsnyai Miklóstól származik. Addigra már Rodolfo néven Több kabaréban, zenés kávéházban volt rendszeres fellépő, ám az igazi kihívást az akkor is már a szakmai rangnak számító Arizona Bárba való kerülés jelentette. Tulajdonképpen utcáról telefonált először, s elérte, hogy Rozsnyai behívja, s kipróbálja képességeit 1933 legelején. Kezdetben három hónapos szerződést kapott Rozsnyaitól, amelyet annak letelte után meghosszabbított. A klasszikus bűvész számai, s jellegzetes Rodolfo számok kezdtek ismerté válni, s az új műsorra Rozsnyai kitanította a színpadi lopások alapfogásaira. Mesterével Ódryval ezeket még tökéletesítették. A tanultakat még magára igazgatta, s így alakult ki fokozatosan az a trükk-sorozat, amely hosszú évtizedekre biztosította elsőségét a színpadokon. Kihívta segíteni az egyik nézőjét, s mikor az távozott, sorba juttatta vissza a tárcáját, kulcsát, aprópénzét, s a végén a nyakkendőjét, vagy a legnagyobb siker a nadrágtartóját, amit szintén Rozsnyai talál ki számára. Mármint a nadrágtartó lopást. Több hétig élesben gyakorolta estéről estére tökéletesítve a technikát, s amikor először sikerült tökéletesen kivitelezni a siker mindent felülmúlt.

"Rodolfo mester eltüntette egy villamos közönségének értékes tárgyait" - jelent meg a Friss Újság 1933. május 18-ai számában, a nagy feltűnést keltő cikk. Ez a reklámhadjárat a managelés felső foka volt abban az időben, amit tulajdon bátyja Ádám eszelt ki Rudi számára. Előre megszervezte az egészet, nagy gondossággal eljár. Négy detektívet kikértek a kapitányságról, akik a villamos négy kijáratát ellenőrizték, s tartották szemmel, ott volt természetesen inkognitóban az újságíró is, akit szintén "meglopott". A cikk egyszeriben ismert bűvésszé, és művésszé tette Rodolfót. "Tolvajlásai" hallatlanul népszerűvé tették. Olyan kedves és soha sem bántó módon bánt áldozataival, hogy ők maguk is jót derültek mindig a kárukra történteken, pedig néha a kor neves politikusai kerültek ebbe az áldozati körbe, mint például 1947-ben Münich Ferench, a rendőrség akkori főparancsnoka. Még ő is angyali derűvel tűrte a tortúrát. (Tatrangi Dávid: A kifosztott rendőrparancsnok, Haladás, 1947. május 27.)

A bűvészpálya felível

Egészoldalas cikk jelent meg róla a kor legnagyobb példányszámú képes hetilapjában, a Tolnai Világlapjában (1933. 02. 01.), majd a Friss Újság nevű napilap (1933. 05. 18.) májusi számának címlapjára került: "Rodolfo mester eltűntette egy villamos közönségének értéktárgyait" címmel. A rendőrségi nyomozókkal jól előkészített performance hatására egy csapásra ismert, és innentől fogva keresett bűvész-mágus lett, aki művészetével átlépte az ország határát is amikor, 1932-ben egy fellépéssorozattal debütált a pozsonyi Astoria közönsége előtt. Ujjelvágás, a zsilettpenge-evés, a chicagói golyó mutatvány és a színpadi zsebtolvajlás teszi elismertté, és most már nem csak a hazai közönség körében. Kezdetben alkalomszerűen, későbbb 1932-33 között rendszeres fellépéseket vállalt keddenként a Lipótvárosi Polgári Kaszinóban, amely a Nyugatinál, az akkori nevén Berlin tér 5. szám alatt működött. Több ízben járt Kőbányán, az ott működő Polgári Kaszinóban, és a Fő utca 6 szám alatt lévő Schatz-féle panzió kerthelyiségeiben zajló nyári Garden Party-k állandó résztvevője is lett. Egyik megdöbbentő produkciója volt, hogy elállította szívverését, amelynek tényét neves orvosokkal ellenőriztetett a színpadon, majd ebből az állapotból visszatért. Ezzel a produkcióval címlapokra került. Fiatalkori mutatványát, később már nem művelte. A Vígszínházban működő Fehér Hollók társaságának alapítójával, Sarkadi Aladár színésszel számos jótékonysági esten lépett fel, aki később saját műsoraiba is meghívta. Sarkadi bácsi volt akkoriban, aki a színészek nagy karácsonyi jótékonysági estjeit szervezte egyébként, több mint 25 éven keresztül.

Különböző szakestélyeken ejtette ámulatba nézőit, mint például a Cipősök Sport Körében (Bp., VI. Király utca 82.), ahol már együtt szerepelt Latabár Kálmánnal (1932. február 16). A Kereskedelmi Alkalmazottak Országos Szövetségében (Bp. VII. Erzsébet-körút 13.) működő, nagy létszámú Kirakatrendező-szakosztály műsoros szakestélyeinek is többször vendégművésze, ugyancsak 1932-től fogva, de fellépéseket vállalt a Budapesti Gyógyszerész Kaszinó (Bp. VIII. Aggteleki utca 8.) az Amatőr Mozgófényképezők Egyesülete (Bp., VIII. Horánszky utca 16.) az Erzsébetvárosi Demokrata Kör (Erzsébet krt 41.) szervezte könyves-szakmai kultúresteken is, amelyek egyikén (1933. március 19.) Ascher Oszkár és Karinthy Frigyes is a fellépők között szerepelt Rodolfo mellett.

Ma már ismeretlenné feledett egykori társadalmi csoportok, egyesületek, szövetségek rendszeresen tartottak esteket, műsoros összejöveteleket, amely akkoriban a társadalmi élet természetes része volt. Ilyen szakmai képzőintézmény volt az Atelier művészeti tervező- és műhelyiskola, amely az akkori V. kerületi Személynök utca 9-11. sz alatt működött, és tartott Atelier Expedíciónak nevezett egész napos rendezvényeket hajóprogrammal, uzsonnával, táncdélutánnal, tűzijátékkal, és amely programsorozat rendszerint műsoros esttel záródott, mint például 1934 június 16-án, amelyen Rodolfo is részt vett. (fenti adatok a Rodolfo hagyatékban található meghívók, plakátok, jegyek alapján íródtak)

Rodolfo a másodállású bűvész

Rodolfo főállásban továbbra is az úri-divatárú szaküzletben volt eladó, Gál úréknál, míg "másodállásban" művelte esténként, munka után a bűvészetet. Rendszeres fellépő volt a Rákóczi út 15 szám udvarán működő Clarus-kert kabaré-varieté műsoraiban épp úgy, mint a vele szemben lévő Oestende kávéházban. és fellépett a Rialtó Mozi (Rákóczi út 70.) vetítéssel egybekötött több színpadi produkciójában is. Akkoriban a hangosfilm megjelenését követően, a régi mozi-szkecs nagysikerű hagyományának továbbéléseként, több neves, magára adó mozgóképszínház, a fő-film, és a híradó között élő műsorral szórakoztatta a nagyérdeműt. A Városligetben, az Angolpark oldalában működő Alpesi Faluban fellépni viszont már komoly rangnak számított, akárcsak Rozsnyainál az Arizonában. Később rendszeres műsora volt a Moulin Rouge-ban is. 1938-tól fogva itt a Moulin-ban alakult a Rodolfo, Fokker Géza, és Alfonso alkotta formáció, amely hosszú évekre meghatározta működését.

1935-től fogva már kardon lebegetett arab - számával, s eleven aranyhal produkciókkal egészítette ki lélegzetállító műsorait.

Lényeges változást hozott életébe az a tény, hogy 1935. szeptember elsején megnősült, s elvette feleségül Nádor Olgát, húga barátnőjét, aki akkoriban a Magyar Ágynemű Fehérnemű Gyárban könyvelőként dolgozott. Korábbi főállású keresete, s a bizonytalan anyagi kimenetelű másodállása együttvéve sem biztosított nyugodt alapokat ehhez a házassághoz. Rezsőnek Gerő úr volt a művészneve a Gál féle úri-divatárú üzletben, amelyet maga Gál úr aggatott rá, de egy napot kedvezőbb ajánlatot kapott a konkurenciától. Akkoriban a Hegedüs név komoly márkának számított. Több üzletük is volt a Budapest-szerte. Hegedüs úr dupla fizetségért üzletvezetést kínált fel Rudinak, ha az éves forgalom eléri a 80 000 pengőt, ha nem akkor a fizetésének felét visszaveszi. Erre nem került sor, mert mindjárt az első forgalmi évben, több mint a dupláját, 170 000 Pengő forgalmat valósított meg a Szent István kőrút 18. szám alatt, a esténkénti bűvész-fellépései mellett.

Amikor a nagy-politika átalakítja a kisemberek életét

1936-ban a Rózsák terén álló templomban áttért a görög katolikus vallásra, ami miatt szélesebb családjával való kapcsolata megromlott. Áttérésének fő motívuma, az itthon is felerősödő nacionalista csoportosulások fenyegetőzései voltak. Hitler hatalomra kerülését követően felélénkültek idehaza is az antiszemita, nacionalista csoportok működései. Egyre gyakoribbá lettek az olyan atrocitások, mint amilyenek például az ekkoriban bemutatott Kabos-film körül kibontakozódott. A náci Németország hadiüzemeiben gyártott bűzbombák kerültek elő "véletlenül" több magyar moziban, a filmbemutató idején, "tiltakozva" a zsidó filmkészítők ellen. Németország nagyhatalmi törekvéseihez hozzátartozott a diverzáns nacionalista hálózat minél aktívabb kiterjesztése. A hitleri vezetés érdeke volt, hogy adott országokban felszítsa az ellentéteket, hogy a nemzeti szocializmus mindent legyőzni tudó eszméje, és ezen belül Németország katonai erejében bízva, adott országok védelmet keresve bújjanak Hitler ágyúinak árnyékában. Ausztriában például folyamatosan, lekötötte a helyi rendőrség erejét a botrányos utcai zavargások, a náci szimpátiatüntetések, hatalmi ágakat célzó puccskísérletek sora, amelyek az "anschluss" után egyszeriben lecsitultak. Németország végül is elérte célját, hiszen ne feledjük a II Világháború végén támogatottja, Szálasi révén, Magyarország hetekre megakasztotta az ellenük nyomuló Vörös Hadsereg katonai erőit. Igaz épp a nemzeti érdekeket hangoztatók, akik az országot védték az "idegen szívükkel" szemben, éppen ők voltak akik elérték, hogy idegen, német célokból feláldozódjanak magyar állampolgárok tízezrei, hogy Budapest utcai harcok színtere legyen, s az ország jelentős része elpusztuljon hídjaival, gyáraival, műtárgyaival együtt épp a háború végére. Ezek az események még akkor, a harmincas évek közepén, még nem látszottak, de folyamatában érzékelhető árnyékként már előrevetültek.

1938-ban a magyar kormány jóváhagyta az első Zsidó törvény betűjét, amelynek értelmében 1939-től korlátozzák mozgásukat, az iparban, a kereskedelemben valamint a tulajdonosi körben való részvételüket. Rezső maga kezdeményezte Hegedüs úrnál, a cégtulajdonosnál a távozását, mert ha nem teszi rövidesen az állam kötelezte volna a cégfőnököt erre. Hegedüs úr tartóztatni akarta, de belátta a nagypolitikával szemben, mit sem tehet. Megegyeztek, hogy levezeti még január végén a Téli Vásár akciót, s azután félévi bérét kiadva neki, Grosz Rezső, alias Gerő úr, ahogy a boltban hívta mindenki, elkezdte szabadúszó bűvészkarrierjét külföldön.

Egy éves turné, Bulgária, Görögország, Törökország, Egyiptom érintésével

A felmondásból kapott félévi keresetét fektette be 1939 tavaszán, amikor életre hívta a Rodolfo Bűvészrevüt. Az artista ügynökségen keresett külföldi fellépési lehetőséget, ahol jelezték Párizs, London híres pódiumaira Dél-Európán keresztül visz az út. Ott kell sikereket elérnie, s csak azután lehet szó a nevezetes nyugati helyek valamelyikére bejutnia. Így az ügynök javaslatára végül is hat táncos lány, és Rodolfo szűk családja, felesége, sógora alkotta az utazó csoportot, akik kezdetben, a Jókai utcában lévő Rajna cukrászdában, majd a Zanzibár mulatóban gyakorolták be hónapokon keresztül a hamarosan elkezdődő turné műsorát. Kéthónapos bulgáriai vendégjátékkal indult a turné. Szófiában a Riunione mulatóban léptek fel, amely a budapesti Moulin Rougehoz volt leginkább hasonlítható. Szófia után Athénben az akkoriban megnyílt, és újdonságnak számító Argentina lokál lett fellépésük következő állomáshelye. Személyi okokból itt már csak öt lánnyal lépett fel. Hamar híre ment a Rodolfo produkciónak, s áthívták játszani a Cinema Rex nevű nagy moziba is, ahol időről időre műsor is volt a filmvetítések mellett. Az Argentina mellett egy idő múlva, nemcsak a Cinema Rexben, hanem a 6000 személyes Oázis mulatóba is megcsodálhatták műsorát. A turné másik helyszíne Szaloniki volt, ahol 1939. november elején a hatóságok felszólították őt, mint a társulat vezetőjét, hogy a közben kitört háború miatt hagyják el Görögországot. Akkoriban kiéleződött Görögország és Olaszország ellentéte, s mintegy Magyarország szövetségese volt Mussolininek, nem engedhették, hogy magyar útlevéllel működő bűvésztársulat szórakoztassa a nagyérdeműt, s három napon belül elhagyták az országot. Isztambulban, majd az egyiptomi Alexandriában folytatódott a turné, ahová 1939. december 18-án érkeztek. Hat hónapos alexandriai fellépésüket időnként Port-Szaidba és Szuezbe tett. Egy alexandriai Yacht-club zártkörű műsorán játszott az egyiptomi uralkodó, Faruk-király előtt, aki összesen három alkalommal kívánta látni a műsort. 1940 nyarán, egy fellépést követően, az ott megjelent detektívek jelezték, hogy minden magyar állampolgárt, így a Rodolfo Revü tagjait is kiutasították az országból. Pireusz kikötője felé hagyták el Egyiptomot, s augusztus elején érkeztek vissza Budapestre, a több mint egy esztendeig tartó turnéjuk után.

Fordulatokkal teli háborús esztendők

Dél-Európából való visszatérésüket követően napok alatt készen álltak az új felkérésnek eleget tenni. 1940. augusztus 30-án tartotta bemutatóját, az a revü Budapesten, amely a Royal Orfeum helyén jött létre Royal Varieté néven. A névváltoztatás mögött látszólag anyagi kérdés miatti átszervezés állt, azonban a fennálló törvények értelmében a színházi működést szigorú szabályok határozták meg, az egyéb pódiumi működés számára, mint a varieté már tágabb volt a mozgástér. Egy ideig.... Ekkor ebben az új revüműsorban fellépett Simor Erzsi, Lengyel Gizi, Peti Sándor, Szabó Ernő mellett Rodolfo is. A ragyogó kritika ellenére, vagy épp azért Rodlfo már szeptember 10-én kézhez kapta munkaszolgálatos behívóját. Így néhány napos pesti fényes fellépés után "fegyver nélküli katonai szolgálatra" hívták be szeptember 11-én Monorra. Megkezdődött az első munkaszolgálatos ideje, amely 1940. december elejéig tartott. Hazaérkezését követő néhány nap múlva a sors kereke ismét a fénybe repítette fel. Egyhónapos szerződést kapott a Moulin Rouge aktuális műsorába, ahová az akkor megalakuló Fokker-Alfonzó-Rodolfo komikus artista trio tagjaként került már be. Fokker Géza elképesztő és mulatságos artista számaival vonta a magára a közönség figyelmét, Alfonzó paródiáival komikusként, míg Rodolfo bűvész-számaival. 1941 februárjában visszakerült a Royal Varieté műsorába, félévnyi szünet után, ahol ismét jelentős sikereket aratott. Az artista-komikus bűvész trió 1941 nyarán, a visszacsatolt területek városait járta: Kassa, Kolozsvár, Ungvár, Szabadka állomáshelyekkel. Ősszel Kecskeméten turnézott, hogy azután 1941 decemberében ismét a Moulen Rouge-ba szerződhessen a trió. 1941 karácsonyán maga a kormányzó-helyettes, Horthy István hívatta őket, s magánpáholyában, s többedmagukkal szórakoztatták a magas rangú nagyérdeműt. 1942 januárjában ügynöke Újvidéki szerződést kötött. Több hétig tartózkodtak a Szabadság Szálló mulatójában, ahová az újvidéki vérengzés tisztjei is eljártak. A legendássá lett szomorú vérengzés megkezdésekor Rodolfo kezdeményezte a társulata számára a város elhagyását, ami akkor nem volt kockázatmentes művelet. A végén csendőrök menekítették ki őket, s egész Budapestig kísérték, biztonságukra vigyázva.

1942

1942 nyarán Erdély városaiban lépett fel. A legemlékezetesebb számára a június 6-ai, "magyar nap" fellépése volt Kolozsvárott, de a június 11, és 13-án, valamint június 25-ei fellépés is maradandó élményt adott a művésznek. A hadba vonulók itthon maradottjai számára létrehozott estekre (Júni 11, 13) és a Vöröskereszt céljait szolgáló jótékonysági Tarka estre (Június 25) is a meghatódottság volt a jellemző. Kolozsvár lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta többek között az ő személyét is. A Vöröskereszt számára számos jótékony fellépése volt Budapesten is 1942 őszén. Legemlékezetesebb és legszívszorítóbb számára a sebesült honvédek számára tett látogatásai voltak a katonakórházban. Csonkolt, átvérzett kötszerektől alig látó, frontot megjárt bakák egyik ágyától a másikig bűvészkedett, mókázott, próbált mosolyt csalni a fásult, szomorú arcokra. Katonakórházi előadásait követően több köszönőlevelet is kapott a Vöröskereszt budapesti igazgatóságától, s magától Simon kegyelmes úrtól, a Vöröskereszt akkori országos elnökétől. 1942. november 2-án a Jókai téri Komédia Orfeum műsorában lépett fel sikerrel, egyebek közt don Alfonso parodista társaságában. Ebben a műsorban lépett fel először Feleki Kamillal, akihez élete végéig mély barátság fűzte.

1942. november végétől fogva két és fél hónapon keresztül ismét behívták munkaszolgálatra, ezúttal Vácra, ahová hamarosan Alfonzó is megérkezett. Vácról akkoriban a II. magyar Hadsereg tragédiájának időszakában menetszázadok indultak a frontra, s ő is a várakozok közé tartozott, amikor váratlanul leszerelték. Miközben az orosz télben 150 000 katona veszett oda, 1943 február végén Budapesten az élet ment tovább. Vagy legalább is mintha mi sem történt volna. A lapok, a mozik, a színházak, és varieték műsora igyekezett elfeledtetni a hátországgal, háború van. Például a Kamara Varieté új kacagtató műsorral jelentkezett Kőváry Gyula komikus, Balassa János, és Hámos György szerzők tréfáival, mókáival. Szombathelyi Blanka, a kitűnő sanzonett Kökény Ilona, az elbűvölő mozicsillag Szondy Biri fellépése mellett a kritika kiemeli Rodolfot is. "(...) Az artistaszámok között frenetikus sikere van Rodolfónak, a modern bűvészet mesterének... (Színházi magazin 1943 február 24 - március 2. / Görbe tükör) Ez a műsor volt az időszak utolsó fellépése.

A harmadik, leghosszabb munkaszolgálat

1943. március közepén újból munka-szolgálatra rendelték be, ezúttal a leghosszabb időre, 14 hónapra a Lehel úti I. Sz Honvéd Élelmezési Raktárba teljesített szolgálatot, ahol a frontra menő katonák számára állították össze a szállítmányokat. Itt logisztikai szervezőképességének köszönhetően visszatartották a frontra kimenő beosztottakkal szemben, ameddig lehetett. 14 hónap elteltével azután, 1944. május elsején 400-ad magával útnak indították őt is Galícia felé menő marhavagonok egyikében a frontra. Passiecznában kivagoníroztak, majd távolabb egy ideiglenes táborban helyezték el. Napi 14 óra kényszermunka. Egyik este, amikor kártyatrükkjeivel szórakoztatta bajtársait, egy akna csapódott a közelükbe. Egyikük meghalt, Rodolfót a légnyomás felemelte, majd a földre dobta. Horzsolásokkal, zúzódásokkal vitték orvoshoz, aki közölte, zsidóknak nincs orvosi ellátás, sem kötszer, sem gyógyszer. A leromlott állapotú fiatalembert végül is egy olyan orvos vitte be a tábori mobilkórházba, aki látta őt többször is a Moulin Rouge színpadán. Ott végre ellátták sebeit, s kényszermunka embert próbáló napi robotjától is kicsit felszabadulhatott. A tábori kórházban hathetet töltött. A "taktikai visszavonulás" (ahogy az orosz hadsereg elől való menekülést hívta a hivatalos magyar sajtó) során egészen Putnokig jutottak. Itt érte utol az a két személy, aki terepjárón, nyilas ruhában kellő fizetség fejében felkutatta felesége. Olga szervezte meg a mentőakciót itt Pesten, s az urak hathatós működésük eredményeként, Rodolfo már aznap este a Szent István parkban sétálhatott családja körében. Itt a Pozsonyi úton érte azután a háború befejezése, amikor az orosz csapatok harcai után elő lehetett jönni a pincékből, s megindult az élet újból.

Amikor az élet újból indul...

A harcok még tartottak Budán, amikor már Pesten az élet normalizálását szervezte a lakosság, az orosz parancsnokságok, és ideiglenes orosz-hivatalok felügyelete, és ellenőrzése mellett. Igen hamar, mint "artyiszt" (művész), megkaphatott minden lehetőséget, hogy bekapcsolódhasson az élet újra indulásához. Az első fellépést Illés Béla szervezte még február 13. előtt, s orosz katonák előtt kellett sebtében összeállított műsort bemutatni, amelyben Rodolfón kívül öt artista, Udvardy Tibor operaénekes és felesége, Orosz Júlia, valamint Gyurkovits Mária is szerepelt többek között.

A romos fővárosba lassan lépésről-lépésre visszaszökött az élet. Itt is - ott is színházak, varieték, és más szórakoztató intézmények nyitottak ki, hogy egy-két órára ki lehetett kapcsolódni. Ahol néhány hete még utcai harcok dúltak, ott most már villamosok jártak, még ha még Budára nem is lehetett zavartalanul átközlekedni. A Szentiványi Kálmán és Gonda László igazgatása alá került Royal Revüvarieté is hamarosan megnyitotta kapuit, és első műsorának már a címe is jelezte az akkori ember hozzáállását a világhoz. "A szabadság melódiái"-nak sztárja Csortos Gyula, ifj. Latabár Árpád, Komlós Vilmos, és Honthy Hanna voltak, de már ebben a rangos szereplőgárda alkotta műsorban, ott találjuk Rodolfo produkcióját is, előkelő helyen.

Rodolfo körül egy csapásra megváltozott valami. Korábban, a háború alatt valósággal kuncsorognia kellett szerződésekért, alkudozni fellépti díjakon, ekkor pedig már kifejezetten őt keresték, s amilyen műsorba el lehetett őt helyezni, máris hívták. Bár infláció volt, éhezés, és szegénység, mégis jutott valami az asztalra a nehéz időkben. Rodolfo a művészek első vonalába került. A romokban álló, reményvesztett országban reményt adott, csodát mutatott fel. Amiről azt hitték lehetetlen, az igen is lehetséges. A csodát szállította, s lopta be minden nézője lelkébe, kedves derűvel, megtört mosollyal, de töretlen munkakedvvel. Fellépett a romjaitól megtisztított Nemzeti Színház első műsorában, játszott az angol, az orosz, az amerikai szövetségesek előtt, fellépett az amerikai legénységi klubnak számító Astoria Kávéházban, s esténként egy dollárért mosolyt csalt a győző seregek katonáinak arcára. Még az orosz csapatok nagyhírű vezére Vorosilov marsall is látta műsorát. Megbecsülését méltón jelzi, hogy kollégái egyhangú szavazással az Országos Artista Egyesület vezetőségi tagjának nevezték ki. 1945 március végén hat-hétre Gyónra "ment", a szovjet hadsereg utókezelő intézményébe, ahol kirendelt szovjet művészekkel együtt, naponta több műsort is adva, "szolgálták" a katonák felépülését. Fellépti díjat nem kapott, csupán élelmet. Hat-hét elteltével, az utókezelő tovább vonult a front mozgását követve. Az utókezelő legközelebbi állomáshelye Bécs lett, ahová Rodlfo már nem ment, visszatért Budapestre. Amikor azután Bécsben május 6-án magyar napot tartottak, már természetesnek számított, hogy Rodolfonak is ott a helye. s meghívást kapott az eseményre, mint résztvevő művész. Ugyancsak díjazás nélkül lépett fel a Magyar Artista Egyesület (Bp. VII: Akácfa utca 32. II. em.) nyugdíjintézetének alapjára rendezett jótékonysági esten, 1945. június elején.

Mint "ügyfele" szerepelt a Fogáre-műsorszervező iroda nagyszabású műsoros-estélyén is 1945. október 27-én, ahol hosszú idő után először volt együtt látható és hallható Herczeg Jenő és Komlós Vilmos, a klasszikus Hacsek és Sajó produkciójukkal, Kellér Dezső konferálása mellett. Fellegi Teri és Alfonzó egy-egy számát követően ott találjuk Rodolfót is a műsorban. Ekkoriban egyébként számos Fogáre-csoport (Bp., V. Andrássy út 41.) szervezte országos műsorban jutott szerep számára. Azután szerződést ajánlott Básti Lajos mint direktor, az újjászervezett és irodalmi műsorral jelentkező Arizona Bárba amely ekkoriban már az Arizona Irodalmi varieté nevet viselte. Itt játszott egy műsorban Apáthy Imrével, Bársony Istvánnal, Dajbukát Ilonával, Alfonzóval, Székely Mihállyal. Havi szerződéssel volt itt, összesen 13 hónapon keresztül.
Ekkoriban történt, hogy az Artista Egyesület elnöke, példaadásképpen magyar névválasztásra szólította fel Rodolfót. Grosz Rezső ekkor bement a belügyminisztérium illetékes hatóságához, és az űrlapra három vezetéknevet, a Gerőt, a Gált, és a Gácsot írta be. A hatóságok Gács Rezső mellett döntöttek. Így lett Gács a családi neve Rodolfónak 1945 novemberétől fogva.

1946-1951

Rodolfo már szinte folyamatosan színpadon volt. Nem tartozott egyik szervezett társulathoz sem. Ügynöki irodákkal szerződött műsorokra. Neve sok helyen felbukkan, korabeli plakátokon. Ennek az állapotnak volt előnyös és hátrányos oldala. Hátrányos, mert nem volt biztosított állandó jövedelme, ha épp nem volt színpadon nem volt pénze. Érdekes, hogy közel hetven év után szép halkan ebbe a rendszerbe állítódott vissza a teljes magyar színjátszás világa mára, a régi társulati struktúráltságú rendszer helyett. Előnye, hogy az államosítás nem nyúlt bele a zsebébe úgy, mint jó néhány kollégájának. Bár őt magát is érintette, akárcsak kollégáit. De a koalíciós időkhöz visszatérve pályájának következő állomása a megalakuló Kamara-Varietéhez kötötte. Az 1946 április-május havi műsoréban szereplő Paródia-revü egyik műsorszámát adta Rodolfo, amely műsorban például Türk Berta, a háború előtti időszak legendás hírű komikusának, Rott Sándornak özvegye adott elő sanzonokat, és ahol egyebek közt a nagyhírű Holéczy-trió zenekara is játszott.

1946 nyarától jószerével Karády Katalin vidéket járó műsorának volt egyik állandó tagja, két hosszabb turné erejéig. Karády sztár volt, elsősorban ő vonzotta a közönséget. Ebben az első turnéban még csak ketten szerepeltek, s Karády Rodolfo páros sikerekben fürdött vagy hetven fellépésen át. Ekkor Karády ügynöke átszervezte a műsort, s még három művészt Lantos Olivér táncdalénekest, Darvas Szilárd konferansziét és Fellegi Tamást színészt szerződtette a produkcióhoz Rodolfón kívül. Ennek a második turnénak az idejére esett Karády távozása az országból. Az utazó stábot némiképpen átszervezték, s folytatták tovább a vidéki fellépéssorozatot Karády nélkül. Ám a turné szép csendben kimúlt Karády nélkül.

1946 augusztus 20-án avatták fel Szabadság-híd néven, a második világháború végén, a németek által aláaknázott, és felrobbantott Ferenc József hidat. A felrobbantott fővárosi hidak közül az első, helyreállított híd avatásakor nagy ünnepséget rendeztek, amely műsorban Rodolfo is részt vett, neves művészek társaságában, a pesti Dunaparton ácsorgó, sok ezernyi érdeklődő nézőközönség nagy örömére. Fellépett továbbá a Komédia Orfeum (Jókai tér 10) 1946 őszének több műsorában is műsorában, ahol a Plakát Türk Berta és Feleki Kamill nevét emelte ki, s a műsorok gyakori szereplői voltak még Alfonzó, Barna Anci, Hlatky Edit, Misoga László is, Rodolfo az ördöngös ezermesternek titulált neve mellett. A Pest belvárosában, a Semmelweis utca 2 szám alatt akkoriban megnyíló Casanova, Night Club Dancing Bár műsorának egyik nevezetessége volt ő, ahol új műsorát mutatta be, 1946. november 1-től fogva. Az esti program egyik kiemelt produkciója a "Casanova Pesten" című egyfelvonásos darab volt, amelyet a Vígszínház két fiatal művésze, Szabó Sándor és Bárdy György mutatott be, a kor egyik kedvelt dívájával, Déry Sárival, aki később az államosítást követő kitelepítések áldozata lett, igen fiatalon. 1948. augusztus 7-én fellépett ő is a Fővárosi Nagycirkuszban rendezett jótékonysági matinén, amelynek bevételét a Hivatásos Artisták Szabad Szakszervezete, Artista Üdülőjének javára fordították.

Óriási siker! Megismételjük! - Állt az Angol Park Nyári Revüszínházának plakátján, amely 1949. július 16, és 17-dikére, vasárnapra invitálta a látogatókat. Rodolfo mellett, olyan akkori nagyságok álltak a színpadra, mint Kazal László, Karády Katalin, Lantos Olivér, Halmai Imre, Kardos Magda, Vadas Zsuzsa, Hertelendy Hanna és Kabos László. Beamter Bubi ült a zongora mögött, és a 26 tagú Chappy-zenekar adta a kíséretet.
Karády Katalin, amikor megszűnt magyarországi munkaadó lenni Rodolfo számára, ismét Alfonzóval alkotva komikus-bűvész duót járták a színpadokat, pódiumokat vidéken s a fővárosban egyaránt. Azután ez a társas viszony elfáradt. Alfonzóval a barátság megmaradt, de az új partner, Latabár Kálmán barátsága, és művészete további 15 közösen eltöltött esztendő útját jelölte ki számára. A Latabár-brigád tagjaként járták az országot, Latyi Operettszínházi és egyéb pesti és film-szerepelésein túl, szinte állandóan. Az ötvenes években elterjedt kifejezés volt a brigád szó. A munkahelyeken a dolgozókat kisebb egységekre, csoportokba sorolták be, ez volt a "brigád-mozgalom" lényege. A cél az volt, hogy kisebb közösségekből álló nagy közösségek, brigádok alkossák a munkahelyeket. Ez alól a színház sem vonhatta ki magát, s félig tréfásan, félig meddig a vidékjárás "legalizálása" végett alkalmazták a Latabár-brigád elnevezést esetünkben. Latyi egyébként többnyire Thury Évával, vagy Kornai Mariannal lépett föl, de tagja volt a társulatnak Rodolfón kívül Hajdú Júlia is, míg szervezési feladatokat gyakran Kranyák Oszkár látta el.

Rodolfo tanár úr!

1948. október 15-én a fővárosban megalakuló Artista Akadémia bűvésztanárának nevezték ki, a 37 esztendős Rodolfót, amely korábban soha sem létező intézményként, a Bajza utca 32. szám alatt nyílt meg, és 1950-ig működött. Az iskola létrejötte egy akrobata, vagyis Baross Imre indítványához volt köthető. Az új intézmény élére Nádassy Ferencet, Pataki Ferencet, valamint az alapítót Baross Imrét nevezi ki a Kultuszminisztérium, míg a tanári kar pedig a kor neves artistáiból, cirkuszosaiból tevődött össze. Berczi Mihály, Friedrich Dezső akrobatikát, Fernandó (Zala Nándor) a bohóc-tudás alapelemeit oktatta, Pásztor Vera, Vashegyi Ernő tánc és mozgás-órákat adott, az idős Neumann Károly a trapéz-művészet titkaira tanította hallgatóit, míg a zsonglőrködés elemeit Domonkos Zoltán mutatta be. Helyesen beszélni, a publikummal a hangot megtalálni, konferálni Szentiványi Kálmán óráin lehetett megtanulni, míg Rodolfo a színpadi bűvészet mesterképzését látta el. 1950-ben a tanév végén az iskolát a minisztérium egy rendelettel megszüntette a Bajza utcában, s helyette létrehozta szovjet mintára Állami Artistaképző Iskolát, az Arany János utcában. A korábbi intézményt Baross Imre szervezte át valódi iskolává, amely 10-18 közötti gyermekeket képzett, akik délelőtt az Állami Balettintézet általános iskolájában tanulták a közismereti tárgyakat. Komplex közismereti és szakmai képzést vezetett be ekkor a minisztérium, amelynek lényege: hogy a tanulók egy alapképzésen estek át, és csak azt követően szakosodtak. Ennek az újonnan megalakuló intézménynek is a volt bűvész-tanára egészen a forradalomig, amikor is a teljes bűvész-osztály emigrált. Innentől fogva az intézetben pusztán vizsgáztató tanárként működött sok évtizeden keresztül.

Az 1950-es Artistaképző Iskola tanári karának egy jó része, a korábbi intézményből verbuválódott, többekkel kiegészülve. Berczi Mihály a hajlékony akrobatika, Berényi István az ugró akrobatika tanára volt, Zsoldos László és Réti Piroska balettet, míg Ligeti Mária karaktertáncot tanított. Péntek József vezette be a zsonglőrtudományokba a diákokat, Körössényi Károly zenével foglalkozott, míg Rodolfóra jutott a kézügyesség fejlesztése, és a bűvészet.

Rodolfo alapvetően kézügyességi bűvész, de tanítványait bevezette a szabadulási trükkök, és illuzionizmus világába is alapismereti szinten. A mnemotechnika, a telepatikus trükkök, és a fakír-trükkök alapvető ismereteivel is ellátta diákjait, azzal, hogy majd ki merre felé orientálódik abba az irányba fog elmélyültebb tudást szerezni az iskola befejeztével.

Baross Imre haláláig, 1986-ig volt az intézmény élén, közmegelégedésre. Az Artistaképző Iskolában Rodolfo 1956 után tanszék nélkül maradt, mert valamennyi növendéke disszidált, és akkor visszavonult az aktív tanári tevékenységtől. Az intézményt, amely a hatvanas években a Gorkij fasor 3. szám alá költözött. Ezt követően sem hagyta cserben sohasem az iskolát, hiszen több mint húsz éven keresztül Ő volt az állami vizsgabizottság elnöke.

Színházban, filmen, rádióban, tévében

Az ötvenes évek a fizetés jelentős részét is kitevő "önkéntes" békekölcsön akciói, a Szabad Nép félórák és önkritika gyakorlásai mellett, a nagy ország-építő politikai kampányok alól senki sem vonhatta ki magát, Rodolfo sem. Talán Latabár Kálmán és Árpád szerepeltetése volt egyfajta biztosíték számára, hogy elvállalt egy színész szerepet a Fővárosi Operettszínházban. A Pózna Peti kalandjai című színjáték parádés szereposztásban ment vasárnap délelőttönként. A repülőmodellezés népszerűsítését célzó tematikus darab egyik pozitív hősét játszotta olyan partnerek társaságában, mint Horváth Tivadar, a két Latyi, Kabos László, Lórán Lenke.

1950. szeptember 23-án mutatták be a fővárosi mozik először a "Dalolva szép az élet" című magyar fimet, amelyben Rodolfo önmagát alakítva segít Latabár Kálmánnak, s ráadásul a szép nagy öltöző tükör is áldozatul esik film cselekménye szerint, amely egyébként a Váci Gépgyár "Ezüslant" dalárdája körül zajlik. Ez volt kevés számú mozifilmjeinek egyike, amelyen feltűnt. 1955-ben pedig a rádió vett fel vele több bűvészműsort, amelyről kedvesen beszél a Magyar Rádió nevű rádióműsor hetilap, 1955. 22. számában (május 30 - június 5.) A vizuális műfaj hangosított verzióház társul szegődött mellé Peti a 11 éves bűvészinas, egy VIII. kerületi általános iskola diákja, aki kellőképpen konstatálta, amit a rádióhallgatók nem láthattak. A Háziipari Vállalat moziban játszott reklámfilmjének is a főszereplője lett 1955 tavaszán, amikor is egy függöny varázsolódik fel a helyére, Rodolfo egyetlen mozdulatára. Latabárral játszott a Budapest Varieté "Fele is tréfa" elnevezésű műsorában 1955 tavaszán, ahol a szokásos ruhadarabokat eltüntető trükkjein kívül, mindig tudott újat mutatni a nagyérdeműnek.

1956 nyarán kerül sor az első televíziós esztrádműsor felvételeire, amelyben Rodolfonak is szerep jutott. A kísérleti adásokkal működő magyar televíziózás hajnalán különösen nagy kihívás egy bűvésznek a kamera mindenlátó szeme. Úgy kell végrehajtania a trükköket, hogy egy közeli ne legyen hitelrontó hatású számára. Tanulni kell ezt a műfajt is, bármennyire is új. Az első tévés esztrádműsor rendezője László Endre, és Szemes Mihály volt, s két operatőre Barcs Sándor, és Hajdú Ferenc. Rátonyi Róbert, mint katonakarmester vezényelt és énekelt, Gencsy Sári magyar nótákból fűzött dalkoszorút énekelt, míg Rodolfo a látványos kendő-trükkjein kívül számos apró kedvességgel kápráztatta volna el nézőit, ha adásba került volna a tervezett időben. De nem került, mert épp az 1956-os forradalom kitörése idején került volna sor a sugárzásra. Úgy tudni, évekkel később a hatvanas évek elején, épp amikor nagy havazás tört rá a fővárosra, akkor egy rendkívüli adásnapon utólag mégis egy ízben levetítésre került a film, ám a Magyar Televízió archívumában nem szerepel ma sem ez a műsor.

1956

1956 nyarán adódott az első alkalom arra, hogy hosszú idő után külföldre utazhasson, s három hónapos túrnén vett részt esztrád-csoport tagjaként Moszkvában. A magyar kulturális küldöttség tagjai között ott volt a Magyar Rádió 22 tagú tánczenekara, a Vámosy-Záray páros, Gencsy Sári, Rafael Márta, Rodolfo, Alfonzó, Pataki Ferenc a fejszámoló, Bogár Richárd - Pécsi Gizi táncosok, a Harsányi együttes, Kelly a zsonglőr, és a Loosz akrobaták. Felléptek a moszkvai Gorkij-park hatalmas hatezer fős szabadtéri színpadán, telt házak előtt játszottak az Esztrád Színházban, Szokolnyiki-park, és az Ermitázs-park színpadán. Rodolfo az említett 1956-os nyári turnén kívül 1959-ben, majd 1963-ban szerepelt a Szovjetunióban.

1956. október 23-án a Latabár-brigáddal este Martfűn játszott, s Szolnokon, a Tisza-szállóban volt a szálláshelyük, ahol értesültek a pesti fejleményekről. Szerződésük másnap 24-én Debrecenbe szólította őket. A forradalmi események elbizonytalanították őket. Végül is megérkeztek Debrecenbe azzal, ha kell fellépnek. Nem kellett fellépniük, mert megrendelőjük tartott attól, hogy a nagy tömeg jelenlétét tüntetésre, utcai megmozdulásra hasznlják fel ellenőrizetlen erők. A fegyveres konfliktus veszélye miatt lefújt előadás után, a Latabár-brigád Debrecenben vesztegelt kilenc tanácstalan napon át. Hírek nemigen érkeztek otthonról, s mindenki egyre idegesebben várakozott, mígnem 1956. november 4-én érkeztek gépkocsival a szovjet csapatok által hajnalban megszállt Budapestre. Erős ágyúdörgés hallatszódott, és gépfegyverropogás több helyről. Megtorpantak, s fontolóra vették, nem mennek be a városba. Aztán meggondolták magukat, s kerülve a sokadalmat néptelen kis utcákon keresztül jutottak egyre beljebb. Miközben Pest több pontján is véres harcok dúltak még, addig ők így probléma nélkül jutottak be a városba, sőt a gépkocsi mindenkit haza is tudott juttatni.

Sükösd Mihály így faggatja erről az időszakról Rodolfót:

- 1956-ban sokan disszidáltak. Téged tárt karokkal fogadtak volna...
- Eszembe sem jutott. Nekem ez a hazám.
- Hazafi vagy?
- Ugyan, ez így csak frázis. Én ebben az országban, annyi szeretetet kaptam, ami kárpótol az elmaradt Las Vegas-ért.

1957 - Párizs és London

1957-es év váratlanul nemzetközi karrierjének elindulását is meghozta. Akkoriban érkezett Budapestre a világhírű sanzon-énekes Yves Montand és impresszáriója Monseiur Buossino. Buossino hallott már Rodolfo-ról sőt látta is, és fellépést ajánlott a Párizsi Olympia színpadára, a nyáron megrendezésre kerülő és első ízben életre hívott nagy össz-európai gálaműsor-sorozatában a "1er Festival International de Music-Hall de Paris á l'Olympia" címmel. Az 1957. július 9 - 13.között megrendezésre kerülő gálaműsorba bekerülni azonban csak fokozatosan, és csak keveseknek lehetett. A Párizsi Olympia az akkori világ legrangosabbnak számító helye volt egy bűvésznek, egy artistának, akárcsak egy operaénekesnek a Milánoi Scala. Fennállása alatt az egy Hacki Tamást leszámítva magyar állampolgár nem szerepelt a színpadán, sem előtte, sem az óta Rodolfón kívül. A próbák és maga a főpróba sorozat nem Párizsban volt, hanem egy versailles-i moziban, ráadásul fizető nézők előtt, és Monsieur Cocatrix, a görög származású tuljadonos szinte naponta vett le a műsorból számokat. Rodolfo minden rostán átment, és végül az 1957. május 12-én tartott premieren, mint második műsorszám szerepelt, de ekkor már a Párizsi Olympia színpadán. Több héten keresztül tartó szerepelést követően került sor a nagyszabású gálaműsorra is. Az előadás sikere pedig önmagáért beszél. A premier utáni fogadáson maga Gérard Philippe lépett hozzá és lelkes szavakkal üdvözölte produkcióját. Egyik este a véletlenül kiválasztott, és színpadra kiszólított urak között az akkori idők egyik legismertebb francia bűvészét tréfálta meg, amikor tárgyaitól megszabadította. Aznap este kereste fel a BBC egyik rendezője öltözőjében, és fellépést ajánlott Londonban, a BBC stúdiójában. 1957. július 13-án, alighogy befejezte a műsorát Párizsban, már a repülőtéren találta magát, útban London felé. A londoni BBC stúdiójában történt fellépése olyan kitűnően sikerült, hogy az év egyik nevezetes műsorszámaként, szavazással bekerült a karácsony másnapján megrendezésre kerülő Boxing Day Party műsorába is, amely a BBC egyik legnézettebb műsora akkoriban, és a Brit-nemzetközösség államaiban is vetített műsort közel 40 millió (!) néző látta, a híradások szerint. Az 1957-es karácsonyi szereplését követően egész oldalas riport jelent meg vele, a legolvasottabb brit képes magazinban. Összesen nyolc alkalommal állt kamerák elé Londonban, a BBC stúdióiban. Utoljára a népszerű brit komikus Kenneth Williams (a Folytassa. sorozatok kedvelt karaktere) műsorában, a hetvenes évek elején, ahová már lánya, Judit is elkísérte.

Egy világhír elindul Budapestről

Rodolfo 1957 nyarától fogva Európa számos városában lett ismert. A nemzetközi kiugrását, azonban mégsem ez a nyár jelentette, bár párizsi és londoni sikere jelentősen elősegítette.1958-ban nemzetközi ismertségére való tekintettel bekerült a Brüsszeli Világkiállítás magyar műsorát adó csoport tagjai közé. A Világkiállítás féléve alatt három turnusban összesen 47 alkalommal lépett fel Brüsszelben, amely szerepléssorozat meghozta számára végképp a nemzetközi elismertséget. Külföldi impresszáriók elhalmozták fellépési ajánlatokkal, és karrierje innetől fogva felívelt. Egyik helyről a másikra utazott, egyedül Svájcban 1958 és 1976 között több mint ötven alkalommal lépett fel, egyik alkalommal Lausanne-ban Husszein jordániai király előtt is, aki a műsort követően magán-audiencián is fogadta Rodolfót. Számtalan alkalommal volt vendége Berlinnek, Lipcsének, Drezdának. Többször megfordult Moszkvában is. Megjegyzendő, hogy 1962-től fogva a Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat alkalmazásába lépett, így bár mindenféle külön engedély segítségével (akkor magyar állampolgár 3 évente utazhatott kötött valutamennyiséggel nyugatra) eleget tehetett a fellépési felkérések többségének, a fellépti díjat innentől fogva az impresszáriója a magyar állam nevében eljáró és szervezést végző vállalatot, illetve a Magyar Cirkusz és Varietét illette. Ő csupán a kiküldetésekben meghatározott normatív napidíjat kapta, akárcsak a többi külföldön szereplő magyar állampolgár. Külön pénzt, az év végi jutalom esetében remélhetett. Disszidensként, külföldre szakadt hazánk fiaként saját vagyonát gyarapíthatta volna, nem beszélve arról, hogy bár karrierje lehetővé tette volna, sokkal messzebbre, és magasabbra jutott volna a világhír különböző fokozatú dobogóin, például Amerikában. Lehet ma büszkeségtől dagadó kebellel emlegetnék a magyarok világszerte neves bűvészünket, de Rodolfo a létező legnehezebbet választotta, itthonról lett világhíressé. Vállalta a velejáró következményeket is, a kis olcsó szállókon való alvást, hazulról hozott koszttal, magyar átlag napidíjjal, a csillogást és sikert követő szerény, és igen egyszerű életet, szemben a többi fellépő társaival, akik többnyire fényűző szállodákban, gazdag vacsorákon, és partikon bővítették humán-tőkéjüket, a búsás fellépti díj mellett. Rodolfo azt utolsó fillérig leadta mindig itthon az illetékes szerveknél. Szerepelt, elvégezte jól, amit vállalt, majd vette a batyuját és hazautazott Budapestre, a lakásába, a családjához, hogy azután, amikor ismét hívják, és a felettes szervek ezt ráadásul jóvá is hagyják, akkor újból elindulhasson hazulról.

Rodolfo és családja

Rodolfo nem szeretette ha a magánéletébe vájkálnak, nem volt az a kommunikatív alkat sem a vidéki szereplések során. Legendássá lett bőr-repülős fejfedőjében egymaga egy jelenség volt a túrnék idején, amelyet az autóba való utazáskor használt. Valódi élete a családjának körében zajlott. Felesége, és 1946-ban született Jutka lánya maga volt a teljesség magánéletében. Jutka egyébként a Szemere utcai Általános Iskolába, majd a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba járt, s 1964-ben érettségizett kitűnő eredménnyel. Judit már a gimnázium idején az amatőr színjátszó körének tagja volt, majd a Pinceszínház csoportjához tartozott. Jutkával egy színjátszó körben működött Venczel Vera, vagy a népszerű bemondónő Kudlik Júlia is és Iglódi István, no meg Gálvölgyi János a Madách Gimnáziumból. Két ízben jelentkezett a színművészeti Főiskolára, 1964 és 1965-ben, majd 1966-ban felvételt nyert az Eötvös Lóránd Tudományegyetem angol-orosz szakára, ahol 1971-ben végzett. 1971-ben egykori színjátszó kör tagtársával Gálvölgyi Jánossal kötött házasságot. 1973-ban született Gálvölgyi Eszter, majd 1975-ben megszületett második unokája, Gálvölgyi Dóra is.

Rodolfo és a színház

Rodolfo artista, bűvész, az egyéb kategória besoroltja a különbféle korokban felállított szövetségek tagsági megnevezésében, mégis mi köze a színpadhoz? Hát igen is sok köze volt. Talán kevesen tudják mennyi. A színház is az illúziókeltés művészete, akárcsak egy bűvésznek, az illuzionistának, mint amilyen Rodolfo is volt. Szakmájának hazai legjobbjaként, mindenféle színházi produkcióknál kikérték a segítségét, a színészek betanítása végett, vagy rendezők, hogy miképpen lehet látványosan áthidalni jeleneteket, vagy éppen egy-egy trükkel megoldani egy helyzetet.

Hogy mikor és hol kezdődött? Nem tudni pontosan. Amire Rodolfo vissza tud emlékezni, az Márai Sándor: Varázs című színdarabja volt, és amelyben Ajtay Andort tanította meg hosszasan, nagy türelemmel egy golyót a nyílt színen eltüntetni. Ajtay egy bűvészt játszott a darabban, akit megcsal a felesége (Tolnay Klári) egy oroszlánszelídítővel (Benkő Gyula). Madách Kamara Színházában mutatták be 1960. május 27-én, Cassona: A fák állva halnak meg - című színdarabját, ahol Gyenge Árpádot tanította meg tejjel telt poharakat előhúzni, vagy füléből vizet spriccelni, sőt el kellett tüntetnie a színpadon három nyulat is. Ennek a mutatványnak a betanuláshoz szükség volt Gyenge Árpád színpadi partnerére, Lelkes Ágnesre is. Pagogyin köztörvényes bűnözők között játszódó darabjában, az "Arisztokraták"-ban (1961 - Petőfi Színház) lopni tanította meg Szabó Gyulát, akinek Kosztya kapitány zsebéből kellett elcsenni egy kártyacsomagot. A színpadi tolvajlás lélektanát tanította meg a darab kapcsán, hogy Szabó alakítása hiteles legyen. Kazimír Károly többször is felkérte konzulánsnak darabjaihoz, egyebek közt a korszak egyik kiemelkedő darabjának, Thomas Mann: Mario és a varázsló-jának Körszínházi, majd Thálai Színházban bemutatott darabja során. Cipollát Latinovits Zoltán már a próbák idején is lenyűgözően alakította, de néhány mutatványt, és magának a hipnotizőrség lelki megértésének főbb vonásait Rodolfo nyújtotta a nagy művész számára, aki elhitető erejével élete egyik kiugró alakítását hozta. A trükkök - ahogy Rodolfo fogalmaz soha sem a nehézségi foka miatt, mind inkább az elhitető erő révén lesz sikeres. A színészi játék, ha párosul egyfajta más irányú szakmai felkészültséggel is, az ezerszeresen "meghálálja" magát. A Mário és a varázsló balett változatában is közreműködött, igaz ezúttal az Erkel Színházban (1963), ahol Fülöp Viktort tanította meg kendő-trükkökre, és aki szintén kitűnő alakítást nyújtott, színészi és balett-művészi alakításával. A Madách nagysikerű Macskák produkciójában is segítségét kérte a koreográfus, Seregi László. A Petőfi Színház "Szivárványvölgy" (1963) című komédiájában is segített a varázslások terén, míg Cseke Pétert újságot enni tanította meg 1986-ban, amikor a Madách Kamara műsorra tűzte Cooney fergeteges komédiáját, a Páratlan párost. A két nő között őrlődő sofőr (Cseke) egyik jelenetben a nyílt színpadon újságpapírt eszik. Haydn: A patikus operájában a mérgeket keverő patikus áriája között válik hol haragos zölddé, hol világító lilává a töltögetett folyadék, míg az ária véget nem ér, ahol a folyadék visszanyeri eredeti víz színét. Hosszan sorolhatnánk Rodolfo áldásos működését a színházak körül, sajnálatos, hogy ma mennyire kevéssé működik ez az átjárás a művészeti ágak között, holott, ma is meg vannak a kor ügyes kezű bűvészei.

Rodolfo és a film

A Keleti Márton rendezte és 1950-ben forgatott "Dalolva szép az élet" című film végül is az egyetlen játékfilmje maradt. Latabár Kálmánnal, egyetlen rövid jelenetben szerepelt, amelyben egy világhírű bűvészt alakított. A szereplésen túl azonban számos televíziós, és filmes produkcióban tanácsadóként működött. A Magyar Fimgyártó Vállalat Róbert Károly körúti telepén forgatták egykor Básti Lajossal a főszerepben az "Ivan Iljics halála" című Mihályfi Imre rendezte tévéjátékot, amelyben Rodolfo mutatta meg Bástinak, hogyan kell kártyával csalni a darab egyik kulcsjelenetének számító kártyacsatában. Máskor Somogyvári Rudolfot képezte tovább, hogy az adott tévéjátékban milyen mozdulatokkal kell élnie szerepbéli bűvészkedése során. 1969-ben, amikor Maximilan Schell Budapesten forgatta Turgenyev: Első szerelem kisregényéből készült filmjét, akkor is előkerült a neve a forgatások során. Hívatták. Kiderült, hogy a filmben egyik szerepet alakító neves brit írót, John Osborne-t kellene kiképeznie pillanatok alatt professzionális kártyazsonglőrré. Nem ment, így azután Osborne szerepében, Rodolfo kezét mutatta a kamera, amikor a kártyaosztásnál csalnia kell. Egy laikus nemigen tudta egyetlen gyors mozdulattal a kártyapakli közepéből előrehozni az egyik kiválasztott lapot. Vagy például Hirtling Istvánt kártyapörgetésre, tanította meg az "Akli Miklós" című Mikszáth regényéből készült film forgatásakor. Számtalan az olyan este is, amikor a film stáblistáján még csak nem si szerepel a neve, holott egyik-másik esetben az ő betanításával működött egy-egy jelenet.

Rodolfo és a televízió

Rodolfo gyakori szereplője volt a televíziónak is, nemcsak népszerűsége okán, hanem mert amit művelt, nem igényelt politikai áttekintést. Minden egyes nézők elé kerülő produkciót sok féle szempont szerint kellett mérlegelni adásba kerülése előtt akkoriban. Ám gyakran adódtak helyzetek, amikor egy-egy számot váratlanul helyettesíteni kellett, beugrani mások helyett, és ilyenkor Rodolfo neve elsőként ugrott be mindenkinek, hiszen miféle politikai hátteret lehet sejteni egy ártalmatlan kártyatrükk, vagy színpadi tolvajlásból fakadó derű kapcsán. Afféle adu-ászként használták, ő pedig ha itthon volt minden alkalommal szívesen segítette ki a megszorult rendezőket. Mint ártalmatlan produkció került elő a neve a parlamenti karácsonyi ünnepségek kapcsán, ahol rengeteg meghívott gyerek előtt kellett fellépnie a műsorba kerülő művészeknek, és ebben is otthon érezte magát Rodolfo. A szemfényvesztés művésze könnyen és hamar megtalálta a hangot a fiatalokkal, a gyerekekkel, ezért hogy egyik állandó jótékonysági feladata volt karácsony táján a parlamenti fellépés. Hosszú időn keresztül talán ő volt az egyetlen aki jókedvet jött csinálni a Tisztelt ház komoly épületébe, politikától függetlenül.

Sok tévéműsorban volt látható, mégis Rodolfo legnagyobb hazai népszerűségé kétség kívül a három leforgatott egyenként 10 részes tévésorzata adta meg. Az első felvételére 1966-ban került sor "Képzőbűvészet" címmel, amelyet Romhányi József talált ki Rodolfo számára, és számos ismétlést ért meg az idők során. A filmsorozatban egyébként közösen szerepelnek Romhányival, aki szinte ontotta magából a rímeket és az az óta népszerűvé lett állatmeséit. A második "Képzőbűvészet" , szintén fekete-fehér filmsorozat volt, akár csak az előző, ez utóbbit 1968-ban forgatták le. Ebben népszerű tévébemondókat tanított bűvészkedni, s Lénárd Judit, Tamási Eszter meg Varga József képezték a hálás közönséget. A harmadik hazai filmsorozat leforgatására 1978-ban került sor, amely már részben Gács Judit, Rodolfo lánya kutatásain alapult, és az ő forgatókönyve szerint haladt a műsorfolyam. Ezúttal is tévébemondó volt állandó partnere, Kertész Zsuzsa.

1968-ban elkészült 12 részes tévésorozata Berlinben is. Korábban, már 1961-től fogva alkalomszerűen szerepel a kelet-német televízió adásaiban, de ennek a sorozatnak rendszeresen műsorra tűzött ismétlései még 1984-ben is elkápráztatják a német nézőket.

Rodolfo nemzetközi és hazai elsimertsége

Rodolfo először 1967-ben vett részt bűvész-világkongresszuson. Díszvendégnek hívták meg Baden-Badenbe, a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK). Díszvendégi felkérés alapját azonban kevés annyira a nagyszerű tudása jelentette, hanem inkább egy akkor nagy népszerűségnek örvendő regény, Otto Beer osztrák író bestsellere: "Ich Rodolfo der Magier" képezte. Mindenféle csodát művelő főhőst, Rodolfo engedélyével Rodolfónak nevezte az író, de ezen kívül a regénybeli cselekményhez vajmi kevés köze volt a magyar mágusnak, mégis Baden-Badenben úgy fogadták, mint a regény élő hősét. 1968-ban már valóban bűvészi előmenetelének köszönhette a meghívást, és innentől fogva, hazánkat méltón képviselve, s évente részt vett a világtalálkozókon, amíg megtehette. 1961-ben megkapta a magyar bűvészek közül elsőként az Érdemes Művész kitüntetést idehaza. Domanovszky Edre, Kunffy Lajos festőművészek, valamint Benkő Gyula, Olthy Magda, Mányai Lajos színművészek mellett ott állt Rodolfo, az első kitüntetett artista, s ő úgy tekintette, személyében az egész artista szakma kapja a kitüntetést. Ám szakmai elismerésként mégsem ez jelentette a plafont. Az International Magic World Organisation - amelyet jelenleg is a világ legnagyobb szervezetének tekintenek, és amelyet az 1968-ban Tony Hassini által alapított International Magicians Society elődjének is mondanak, a maga közel 37 000 tagjával - igen előkelő helyen, a világ első öt bűvésze között említette éves kiadványában, a Magic Bullettinben (1980) a magyar Rodolfót. Neve ismert ma is nemzetközi bűvészkörökben, 25 évvel a halála után. Ismertségét talán méltón képviseli, hogy amikor egy ma is népszerű külföldi nagy és igen népszerű tévéfilmsorozat egyik epizódjában bűvészet volt a központi téma, a főszereplő öltözőjében Rodolfo 1940-es népszerű plakátja volt látható a falon. Véletlen? Nem hiszek a véletlenekben. A minden idők legjobb bűvészplakátjait tartalmazó angol nyelvű könyv egyetlen magyar résztvevője Rodolfo 1940-es plakátja.

A Fővárosi Nagycirkusz és Rodolfo

1963-ban megválasztották a Magyar Artista Művészek Szakszervezeti elnökének. A cirkuszos szakmában bevett szokás, mondhatni évszázados hagyomány, hogy a bűvész képviseli a többieket. Mindig a bűvész volt a szervező, az üzletkötő, a különböző engedélyek kijárója. Talán ezért is vállalta el Rodolfo. Elnökségének egyik legnagyobb érdemeként a cirkusz épületének megmentését tekinti. A régi Nagycirkusz épületének állaga olyan mértékben leromlott, hogy 1966-ban a bezárás mellett döntöttek. Sőt a bontási határozat is megszületett. Ideiglenesen a Városligetben egy nagy cirkuszos sátrat állítottak fel, de Rodolfo minden tekintélyét latba vetve pénzszerző körútra indult a minisztériumokba, hogy a lebontásra ítélt régi helyébe építsenek újat. Az építési határozat végül is megszületett, és hosszas huzavona után, végül is 1971. január 12-én megnyitotta kapuit a Fővárosi Nagycikrusz. Közben az eltelt évek során Rodolfo számtalan fórumon sürgette a beruházás befejezését, s a megnyitás tényét egy kicsit a saját sikerének is tekintette, az éppen hatvanadik születésnapját ünneplő bűvész. Talán minden idők egyik legszebb születésnapi ajándéka. Személyes, ugyanakkor mindenkinek szól, s maradandó egy nemzetnek. Ha Rodolfo egykor 1956-ban emigrál, sok társához hasonlóan, akkor ma Budapest kultúrtörténete kevesebb lenne egy intézménnyel, benne mindannyiunk hiánya, hiszen kevesen vannak azok akik még életükben nem jártak ebben az intézményben.

Az utolsó időszak

Visszavonulása több lépcsőben valósult meg. 1976-ban amikor visszatért svájci fellépéséről, fogadta a szomorú hír, Ádám bátyját 68 éves korában szívinfarktus elvitte. Rájött egyedül ő maradt már csak meg a családból. Többé nem vállalt külföldi fellépést. Távol a családjától, hideg motelszobákban töltse az idejét, napidíjakért, inkább a család melege. Talán egy alkalmat leszámítva 75 éves koráig lényegében csak idehaza szerepelt. Tudatosan figyelt kondíciójára. Vérnyomását, amivel mindig voltak gondok, állandó ellenőrzés alatt tartotta. Uszodába járt, s a napi gyakorlást is erőltette még. Rutinja, és lélekjelenléte számos alkalommal kimentette a korral járó fizikai nehézségekből. Egyre nehezebben viselte a fellépéseket. Mérföldkőnek tartotta az 1986. január 13-ai fellépését a Mikroszkóp Színpadon, amelyről videofelvétel is készült. Ezen jól látta, kívülről nem venni észre, de ő maga már nagyon nehezen élte meg, és a fellépés végét már alig várta. Ő ezt bent tudta. Nagyon elfáradt, de még nem adta fel. Nem sokkal később, február 2-án egy gyermek produkcióba velő szerepelésekor rosszul lett. Elsötétült előtte a világ. heteken át kórházi kezelésben részesült. Többé már nem léphetett színpadra. Visszavonulása csak részleges volt. A reflektorfény hiányzott, de aktív nyugdíjasként továbbra is intézte a szakszervezeti ügyeket, és részt vett az Artistaképző Intézet vizsgáin. Aztán az utolsó felvonás: 1987. január 25-én, imádott felesége, Olga halála után négy nappal meghalt.

"Gyakran elnézem őt, amint felemeli mutatóujját, s tréfás-komolyan mondja ezt. Ilyenkor elfog valami mély meghatottság, és a legszívesebben odakiáltanám: Vigyázat! (...) Rudi bácsi az egyetlen, aki nem csal!"
(Körmendi János: Rudi bácsi - Film Színház Muzsika, 1984. 01. 07.)

Rodolfo emlékezete

Számos portréfilm, műsor emlékezett meg róla a televízióban, régi filmekből idézve, és beszélgetve róla. Még életében került adásba a róla szóló 35 perces portréműsor, Rodolfo (1977) címmel, amelyben pályájának alakulásairól beszélt. Azt követően már csak halála után készültek rá emlékező műsorok, mint amilyen a Vigyázat csalok! - Rodolfo 80. születésnapjára - című is volt, amelyben barátok, rokonok, színészek, rendezők emlékeztek vissza Rodolfóra és archív bejátszásokon, idézték meg személyét, az 1991. 05. 25-én adásba került műsor során az MTV 1-en. A Kertész Zsuzsa vezette beszélgetést 1992. 05. 09-én sugározta a Magyar Televízió. Majd Rodolfo 85. születésnapjára emlékeztek archív részletek segítségével. 1996.05.26-án szintén az MTV 1-es csatorján. 2001. január elsején adást sugárzott az MTV 1-es csatornája, Millenniumi mesék sorozatában. A 37-dik rész egy 24 perces dokumentumfilm lett, amely ezúttal Rodolfó pályáját járta körbe.

2011. március 28-án a Magyar Posta három művész-emlékbélyeget adott ki, születésük 100-dik évfordulója alkalmából Rodolfo (250 Ft címletű), Básti Lajos és Kiss Manyi portréjával.

100-dik születésnapján, 2011. május 16-án felavatták a Fővárosi Nagycirkusz épületében Kocsis András Sándor Rodolfo szobrát.

2011. június 12-én, "Színház & Varázslat" címmel emlékkiállítás nyílt a Pécsi Országos Színházi Találkozó off-progjamként, Pécs főterén álló Pécsi Galériában, Kiss Manyi és Rodolfo születésének századik évfordulója alkalmából, amely egyszerre hívta életre a varázslatos színészt és a színpadon verhetetlen bűvészóriást. Az ekkor 11 éve megrendezésre kerülő színházi szakma legnagyobb országos fesztivál életében Rodolfo az első nem-színész, egy artista, akiről megemlékeztek. Rodolfo egyébként sok évtizedes munkássága alatt, számtalan nagy színházi produkcióban vett részt, tanított be jelenetek, színpadi trükköket a színészeknek, rendezőknek. A kiállításon Rodolfo felejthetetlen munkásságát Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatójának bevezető megemlékezése idézte fel, és Felföldi Anikó Jászai Mari-, és Déryné-díjas, Bársony Rózsi Emlékgyűrűvel kitüntetett Érdemes Művész, a Budapesti Operettszínház örökös tagja pályatársként emlékezett a művészre.

2011. szeptember 6-án - Rodolfo 100 - címmel a kőbányai Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ mutatta be a Rodolfo pályáját ismertető emlék-kiállítást a fővárosi érdeklődőknek. A kiállítás Őze Áron - Jászai Mari-díjas színművész - A Pesti Magyar Színház igazgatója, és Kelle Botond - a Nemzetközi Rodolfo Bűvészverseny első helyezett bűvésze nyitószavával tárult a nézők elé.

2011. december 13-án - Rodolfo címmel emlékalbum látott napvilágot, a Rózsavölgyi és Társa Kiadó gondozásában. A kötet egyik szomorú aktualitása lett a szerkesztő és egyben a kiadó főszerkesztői posztját is ellátó Revitzky Béla halála, amely könyv Revitzky hosszú pályafutásának egyik utolsó, és teljesen nyomdakészre befejezett kötete lett. Az emlékalbum Rácz Julianna gondos tervezői munkáját dicséri.

Az összefoglalót készítette: Takács István - 2011. www.szineszkonyvtar.hu

A felhasznált források:

Rodolfo önéletrajzi elbeszélése, magnófelvételeken.
Korabeli adott helyen jelzett periodikák, riportok, valamint a Rodolfo hagyatékban megtalálható négy album anyagában található dokumentumok, plakátok, írások. Az albumok közül kettő a kecskeméti Szórakaténusz Játékmúzeum és Műhely kezelésében - kettő a Gálvölgyi család gondozásában található. Számos esetben pedig Gács Judit személyes közlése alapján.

Köszönet az anyag összeállításért: Gács Juditnak, valamint Gálvölgyi Jánosnak.


Kitüntetései:

Érdemes művész - 1961.

Kiváló művész - 1971.

Szakszervezetek Országos Tanácsa kitüntetése: SZOT-díj - 1980.


 

© 2003 www.szineszkonyvtar.hu