Életrajza:

Adatok:

1852 - Kassán tanul, első színdra lépése Miskolcon
1856 - Havi-Hegedüs társulat színésztagja
1861 - Kolozsváron, a Follinus János féle társulat tagja
1863 -1894 a pesti Nemzeti Színház tagja haláláig
1865 - A Színészeti Tanoda tanára, 1868-tól titkára és a drámai gyakorlat tanára,
1872 - európai tanulmányúton: Bécs, München, Lipcse, Berlin, Drezda, Párizs, London
1873 - A Színészeti Tanoda aligazgatója
1875 - színszként búcsúzik a színpadtól
1876 - a Petőfi Társaság alapítótagja, II. európai tanulmányútja: Párizs és London
1878 - Nemzeti Színház drámai szakigazgatója
1881 - a "Ferenc József-rend lovagkeresztje" kitüntetést kapja a királytól
1882 - a Kisfaludy Társaság rendes tagja
1883. szeptember 21. Színpadra viszi Madách: "Az ember tragédiája" című színművét, először
1884 - feleségül veszi Adorján Berta kolleganőjét
gyermekük: Paulay Erzsi (1886-1959) színésznő
1888 - a Magyar Írók és Művészek Társasága, elnökévé választják
1894 - halála
1925 - Budapesten utcát neveznek el róla

Életútja részletesebben:

"Paulay alkotása az az eszmei, sőt eszményi Nemzeti Színház, amelynek Ő adta meg igazi tartalmát, noha ez akkor - szűkös viszonyoknak megfelelően - látszólag csak az egyetlen, kis régi Nemzeti Színház szorítkozott..." - Csathó Kálmán

A kezdetek:

Szülei papnak szánják, de ő inkább thália papja lesz, színészmesterség felé fordul. Álnéven (szülei haragja elöl bújva) szerepel vándortársulatoknál. 1852.-ben Kassán tanul, de ugyanazon évben Miskolcon már színpadra lép, életében először. Pontos adatok hijján pillanatnyilag nem ismeretes, hogy mikor, hol, milyen álnéven szerepelt, egy biztos, hogy 1854. szeptemberében tagja a Láng Boldizsár vezette társulatnál, és novemberben már saját nevén szerepel a színlapokon. Két évvel késöbb, 1856. májusában a Havi-Hegedüs társulat tagja, majd újabb két esztendő múlva a Latabár Endre társulat tagja, 1858. márciusában. 1859-ben Kolozsváron játszik, de 1860.-ban ismét Latabár Endre társulatában látjuk a cimlapokon. 1861. szeptemberében már a Follinus János féle társulatban játszik Kolozsváron, nyáron, amikor meg nincs szerződése a színésznek, Marosvásárhelyt és Nagyváradon szerepel. Kolléganőjét, Gvozdanovits Júlia színésznőt veszi el feleségül. Egressy Gábor barátságát bírja, s kijárja, hogy Pesten a Nemzeti Színházban próbafellépést nyerjen feleségével. 1863-ban Szigligeti Ede Budapestre szerződteti nejével egyetemben, a Nemzeti Színházhoz, amelynek élete végéig tagja marad. (1874-77 kivételével). Színészként 1875-ben búcsúzik a színpadtól.

Nemzeti Színházban Szigligeti irányításával:

A színészi tevékenysége mellett már a vándorévek során, majd pedig a vidéki színházi éveiben is sor került egy-egy rendezésére. A Nemzetiben Szilgigeti támogató gondoskodása árnyékában egyre több lehetőséghez jut a rendezés terén, dramaturgként szinte már az első időktől fogva alkalmazza. Késöbb hivatalosan is rendezővé nevezi. Paulay kapcsolatai, barátságai révén átlátja az akkori magyar színjátszás egészét, és folyamatosan javaslatokat terjeszt Szigligeti elé a lassan kiöregedő színészgárda felfrissítésére. Eljár a Nemzeti Színház nevében, előfutárként felméri a lehetőségeket, majd javaslatára megérkezik a hivatalos "küldöttség" az adott helyszínre. A Nemzeti Színház késöbbi aranykorát megalapozandó, fiatal, akkor még kevéssé ismert színészeket szerződtet a Nemzetihez. Előadásokra jár vidéken, beszélgetett színészekkel, rendezőkkel Kassa, Újvidék, Kolozsvár, Nagyvárad, Miskolc, színházaiban, és amikor fel-feltünik, rendre követi a helyi sztárok budapesti szerződésajánlata. Szigligeti bízott az éleslátással megáldott Paulay döntéseiben. Csatasorba áll a kor talán legerősebb színészi gárdája: Jászai Mari, Márkus Emilia, Helvei Laura, Szigeti Jolán, Angyal Ilka, Ujházi Ede, Vízváry Gyula, Halmi Ferenc, Szacsvay Imre. Szerződtet idővel újakat, mint például Mihályfi Károlyt, Fáy Szerénát, Csillag Terézt, Gyenes Lászlót, Gabányi Árpádot, Császár Imrét... stb.

Paulay a színházi ember:

Még csak színész a Nemzeti Színházban, amikor 1864-ben a Drámabíráló Bizottság tagjaiba választják. Rendezi a színház könyvtárát, tematikus rendet teremtve benne, és könnyen elérhetővé szervezi azt. 1868-tól fogva részt vesz a színházi törvények reviziójában, javaslatokat várnak tőle, a szakmai felügyeletet látja el a törvényalkotás folyamatában. Napi kapcsolatba kerül a Minisztériummal és magával a Miniszterrel. Belügyminisztériumi meghatalmazással Nyugat-Európai tanulmányútba kezd 1872-ben. Feladta tanulmányozni a külhoni színházak szervezeti, anyagi működési struktúráját, munkamódszereit, s arról írásbeli jelentést tenni. Bécs, München, Lipcse, Berlin, Drezda, Párizs, London színházait látogatja. Tapasztalatait egyben munkájában is azonnal kamatoztatja. 1876-ban újabb megbízással Párizs és London színházi világával ismerkedik meg és lassan nemzetközi szaktekintéllyé, érik. Jó kapcsolatot tart fenn Heinrich Laube a kor egyik leghaladóbb német színházi emberével. Meghonosítja a kialakult sztárkultusz-szal szemben a társulati egység szerepét. Az összjáték fontosságát, az egyéni csillogással szemben, némi puritanizmust vive az előadások, akkor lenyűgöző pompát árasztó díszletei közé. Az egyszerűség tiszta hagyományai, aztán a természetes színpadi beszéd kialakulását eredményzi, a XIX. sz.-eljei, hagyományos kántáló jellegű dikcióival szemben. Alkalmazza, az un. "meiningeni stílust", a kor nagy újítását, vagyis a történeti hűségre törekvés eszméjét, rendezéseiben. 1878-ban Szigligeti Ede halála után, báró Podmaniczky Frigyes intendáns Őt nevezi ki a Nemzeti Színház drámai szakigazgatójának.

A rendező Paulay:

Rendezői munkássága párhuzamosan kíséri életét. Nagy szakismeret, rendezési hagyományok hazai és külföldi ismerete, valamint szorgalmán alapuló műveltsége jellemezte leginkább rendezéseit. Több száz darab rendezésében vesz részt működése során. Nagy gyakorlattal rendelkezve, megrendezi a színpadravihetetlennek kikiálltott "Az ember tragédiája" -ját, 1883. szeptember 21.-én. Összesen 61 szinpadi mű lefordításával hozzájárult, hogy a legújabb színdarabok mihamarébb eljuthassanak a Nemzeti színpadára. Tevékeny részt válalva, hogy a magyar közönség a külföldi sikereket igen hamar láthassa itthon, magyarul előadva. Többek között Ibsen ősbemutatói a nevéhez fűződnek. (Nóra, A népgyűlölő, A társadalom támaszai...stb) Shakespeare sorozatot rendez, Hamlett, Szentivánéji álom, Coriolanus, Rómeó és Júlia, Julius Caesar, Macbeth. Bemutatja klasszikus sorozatát: Oidipus király, Elektra, Antigone, Küklopsz, A hetvenkedő katona, sőt ezek előadásait a szegényebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé téve, az alacsonyárú délutáni, és matiné előadások alkalmazásával. Moliére sorozata hagyományteremtőnek bizonyult az utókor fényében. A magyar dráma felvirágzásához hozzájárul. Csiky Gergely valamennyi drámáját bemutaja, s a kezdő Herczeg Ferenc első, nagy sikert hozó drámáját is színre viszi. Vörösmarty Csongor és Tündéjét felújítva ismét sikerre viszi épp úgy mint az elfeledett Teleki Lászó: Kegyencét. Külföldi szerzők közül elsősorban francia-kortárs szerző ősbemutatóját rendezi meg, a klasszikusok: Racin, Schiller, Goethe darabjai mellett. Az operaház megépülése kapcsán, az mint műfaj kiválik a Nemzeti Színháztól 1884-ben, s Paulay érdeme, hogy megteremti az önálló drámaiszínjátszás terét a Nemzetiben. A Népszínház megépülésével már korábban levállt, az operett és az igen népszerű népszínmű műfaja a Nemzeti Színháztól, így bizonyos tekintetben könnyű, más, főképp fenntartási szempontból viszont igen ambivalens helyzet adódott, amit kamarillai támogatások nélkül, főképp eladott jegyek alapján nem túl könnyű megvalósítani. Rendezői és igazgatói tevékenységének koronájává válik az 1892-es bécsi vendégszereplés. Több hónapon keresztül Bécs "kapitulál" a magyar színjátszás, operett, és népszínművek elött.

A pedagógus, és közéleti ember - Paulay:

1865-től, két évre rá, hogy a Nemzeti Színházhoz szerződtetik, részt vállal a meginduló hazai színészképzésben. A Színészeti Tanoda titkára lesz, 1868-tól a drámai gyakorlat tanára, 1873-tól aligazgatója és elméleti szakoktatója az intézménynek. Foglalkozik a magyar dráma és színháztörténettel, kutatási eredményeit, elméleti munkásságát igazgatói munkájában kamatoztatja leginkább. Tankönyvet ír "A színészet elmélete" (1871) címmel.
1876-ban a Petőfi Társaság alapítótagja, 1882-ben a Kisfaludy Társaság rendes tagjává választják, 1881-ben a Ferenc József-rend lovagkeresztje kitüntetést kapja a királytól. 1888-ban az Írók és Művészek Társasága, elnökévé választja.
1884-ben feleségül veszi Adorján Berta (1864-1941) nevű, színésznő kollegáját, akitől 1886-ban Erzsi lánya megszületik. (Paulay Erzsi) Korábban, szinte "gyermekfővel" feleségül vette, a nála jóvalta idősebb művésznőt, Gvozdanovics Júlliát, s a kitűnő tragikának haláláig kitartott mellette. Az özvegyen maradt Paulay akkor veszi el feleségül, a kezdő, fiatal színésznőt, Adorján Bertát.

Utójáték:

A Nemzeti Színház produkcióiba forgatja vissza pénzét, lévén, hogy gazdasági értelembe véve akkoriban magánszínház jellegű a Magyar Nemzeti Színház működése, egyben Pest egyetlen magyar anyanyelvű színháza, kincstári támogatást a három másik német színház kapott a kamarillától. Paulay szinte vagyontalanul távázik az élők sorából 1894. március 12.-én. Özvegyét, s késöbb leányát a színház alkalmazza, ezzel segítve megroppant anyagi helyzetüket. Budapest városa Paulay Ede megbecsülése végett 1925-ben utcát nevezett el, arról a nagy személyiségről, aki annyit tett a magyar kultúra felvirágzásért. Az alapvetően német-magyar ajkú Pest városában a támogatott németnyelvű színjátszással szemben, magas igénnyel, kifinomult kultúrát közvetített magyar nyelven és hallatlan sikeresen. A Paulay korszak nyomán "divatba jött" magyarnak lenni, beszélni, énekelni, mindezt úgy, hogy kellő kitekintést kapjon a hazai közönség az akkori európa trendjeire egyben. Európaivá emelte a hazai színjátszást.