Életrajza:

Összefoglaló:

Györffy Rózsa az erdélyi, Köpecen látta meg a napvilágot, 1923. június 30-án, édesanyja - egy fiatal leányanya - nem tudván eltartani őt, a két hónapos csecsemőt a szomszédba adja. Innentől fogva a szegény kis árvánhagyott Rózát sokan nevelik, beleértve még a 103 éves dédnagyanyját. Végül is egy gyermektelen család veszi magához a hányatott sorsú gyereket, és nem kis nehézségek árán neveli fel, idővel már Magyarországra áttelepülve. Békeszerződés, amely országrészeket szakít el egymástól, gazdasági világ Nevelő apja színházszeretete ragad rá, akkor amikor felnőtté váló Róza a színházat választja élete hivatásának. Erdélyi Mihály társulatában kezdte pályáját 1938-ban, mint ingyenes növendék. Megismerkedik kollégájával, Krémer Ferenccel, s az ismeredtségből szerelem, majd házasság lett, az ismert, és a nála majd húsz évvel idősebb színész, rendező, színigazgató második felesége lesz. 1941. ősztől Krémer Ferenc vezette Délvidéki Színházhoz szerződik szubrett szerepkörre az akkor alig 18 esztendős leány. Később Madách Színház előadásain szerepel, a háború után pedig az Állami Déryné Színház tagja, később hol a színpadtól távol, hol ismét a színpadokon találjuk. Idővel pedig íróvá lép elő, és ezzel rátalál az önkifejezés új lehetőségére. A színpadról, a színházról lemond, de annál következetesebben ragaszkodik a pódiumhoz, ahol saját írásait mondja, olvassa fel. Megteremti maga és a közönség számára számára a Templom Pódiumot, ahol egyebek közt a magyar szentekről írott munkáit mutatja be. 1990 után nem csak magyarországi, hanem erdélyi, székelyföldi meghívásoknak is eleget tesz. Ahol megfordult, mindig visszavárják. Az írói és előadói szerep kettősségében fedezi fel maga számára az önkifejezés teljes lehetőségét: színésznő és író egy személyben, akinek pályafutását Csirák Csaba jóvoltából ismerhetjük meg.

Életútja részletesebben:

Györffy Rózsa Erdélyben, Köpecen született 1923. június 30-án. Krémer Ferenc színész, rendező, színigazgató második felesége, a Délvidéki Színházak szubrett primadonnája, a Madách Színház és az Állami Déryné Színház tagja, író.
Ha létezik kalandregénybe illő gyermekkor, akkor Györffy Rózsáé már születésétől fogva az. Az édesanyja, Külley Márta leányanya nem tudta eltartani önmagát és gyermekét, ezért Rózsát két hónapos korában a szomszéd Dávid Mihályéknál hagyta, mielőtt Brassóba ment munkát keresni. Amint talál, máris jön a gyermekért - ígérte búcsúzáskor. Négy hónap után a szomszéd türelme elfogyott, és továbbadta a leánykát a soha ki nem józanodó Külley építész úrnak, vagyis Márta apjának. Így került Rózsa vissza a családi fészekbe, a nagyapjához.
Itt sem maradhatott sokáig, mert a Külley család csak a kislány nagyapjából és két felnőtt fiából állott, akik alkalmatlanok voltak a gyermek gondozására, s a munkájuk is reggeltől estig lekötötte őket.
A két talpraesett nagybácsi nem sokat gondolkodott, fölkapták a gyermeket, és elvitték dédanyjukhoz, a 103 esztendős Urák Rózához, aki már igen rosszul látott és süket is volt, meg hajlott, mint egy törött kóró. A kislányt az öregasszony ágyába csempészték, majd elfutottak. Tulajdonképpen a szomszéd látta el az öregasszonyt és a kis árvát, aki még egyéves sem volt, amikor ükanyja meghalt mellette az ágyban.
A faluban csak egyetlen román család lakott, Nicoláék. A gazda juhpásztor volt, s a fiával a hegyen legeltette a nyáját kora tavasztól késő őszig. Viorica, a felesége, akinek már tíz gyermeke volt, tizenegyediknek magához vette Rózsát. Igaz, Külley építész úr nem jelentéktelen anyagi támogatása is ösztönözte a családot Rózsa befogadására.
Ez az idő volt a gyermek életében az eszmélés kora. Megszerette a román asszonyt, és az is szívesen dajkálta őt. Viorica gyermekei azonban féltékenyek lettek a szőke hajú kislányra, s amikor lehetett, ütöttek rajta. Ez volt az oka, hogy Rózsikát innen továbbvitték. Egy gyermektelen házaspár vitte el a faluból Zernestre.
Györffy Lajos a zernesti papírgyárban dolgozott mint fűtő. Felesége, született Séfer Mária paksi sváb asszony. Ők vették magukhoz a kétesztendős leánykát. Ettől az atyhai székely embertől kapta a Györffy vezetéknevet.
Rózsika nehezen illeszkedett új környezetébe. Az első és legnagyobb nehézség a nyelvcsere volt, ugyanis a román családnál elfelejtette a magyarul hallott szavakat, ezért már négyéves is elmúlt, amikor beszélni kezdett.
Hatesztendős volt a kislány, amikor a részeges Külley építőmester, a nagyapa, egyik levelében megfenyegette a békésen élő Györffy családot, ha a gyermeket meg akarják tartani, fizessenek! Sem Mariska, a nevelőanya, sem Györffy Lajos, a nevelőapa nem tudtak már megválni Rózsától. Nem volt más választási lehetőségük, mint beadni a kérelmet a Magyarországra való visszatelepedésre.
"Budapesten a 30-as évek nyomorúságában a munkanélküliek ezrei álltak sorban a népkonyhák előtt egy tál levesért. A szegények lakta városrészek utcáin pedig megszokott látvány volt a kilakoltattak bútora" - írja Győrffy Rózsa "Magyar körtánc" című, nagy sikerű életregényében (Bp. 1994).
A Vígszínház díszleteit annak a háznak az alagsorában készítették, ahol a kis Györffy család lakott. Lajos bejáratos volt a műhelybe, mert segített a díszletmunkásoknak.

Színház nélkül szomorú az élet

Györffy Lajos, a székely atyafi már legénykorában színházba járó ember. A városligeti Műszínkör, a szegények színháza volt az ő színháza is. Az olcsó helyárak ellenére híres színészek léptek ott fel, mint a három Latabár, Csortos Gyula, Honthy Hanna. Ott játszották a régi népszínműveket, "A csikós"-t, "A piros bugyelláris"-t, "A falu rosszá"-t, és ott volt a Vurstli a mutatványos bódékkal, körhintával, s Feszty Árpád "A magyarok bejövetele" című körképével.
Rózsa első nagy és felejthetetlen színházi élményét ebben a szegények színházában, a Műszínkörben kapta, amikor szüleivel megnézték a "Csárdáskirálynő"-t. Eddig soha ilyen boldognak nem látták a kislányt. Ettől kezdve minden héten ott ültek a harmadik sorban, a pénteki bemutatón. Úgy megszerette a színházat, hogy el sem tudta képzelni az életét nélküle.
Az iskolai dolgozatban a "mi leszel, ha nagy leszel" kérdésre nagy öntudattal röviden így válaszolt: "Én színésznő leszek, mert színház nélkül szomorú az élet."

Színház és templom

Rózsika első színészi szereplése a Bazilikában történt, amikor az apátplébános úr aranymiséjén, majd egy augusztus 20-ai István király-ünnepségen verseket mondott. Ezeket a szereplési lehetőségeket a székelyföldi származású Áron pap bácsitól kapta. Második otthona maradt a Bazilika később is, amikor a gyermekkórus tagjaként járt szorgalmasan próbákra, meg a vasárnapi és ünnepi szentmisékre.
Tízéves volt, amikor a család jobb anyagi helyzet reményében lakóhelyet változtatott. Ekkor a Józsefvárosi Színházba jártak minden héten, majd Pestlőrincre költözött a család, és Rózsa onnan járt a Bazilikába, ahol eleinte csak mint hívő, majd, mint kórustag szerepelt. Beiratkozott a Salkaházi Sára nővér alapította Dolgozó Lányok Egyesületébe. (Ő alapította a Szociális Testvérek Társaságát, amely sok zsidó nőt és gyermeket bújtatott a háború alatt. A Bokréta utcai ház egyik lakója feljelentette a nyilasoknak, akik elhurcolták, és a Dunába lőtték.)
A színház és templom mellett ott volt a mindennapi kenyér megszerzésének kötelezettsége. Piacon, és a régi Párizsi nagyáruház Locz Károly Termében volt elárusítónő.

Erdélyi Mihálynál

1938 nyarán az Erdélyi Mihály igazgatása alatt lévő józsefvárosi, erzsébetvárosi, valamint az óbudai Kisfaludy Színház felvételi vizsgát hirdetett jó külsejű lányok és fiúk számára, akik vonzalmat éreznek a színi pálya iránt.
Elkerülhetetlen belső parancs hajtotta Györffy Rózsát a színi pálya felé. A pályakezdés némi hazugsággal kezdődött. Györffy Rózsa ugyanis nem töltötte be 16. életévét, ilyen esetben azonban nem jogosult a felvételiztető bizottság elé állni. Mit lehet ilyenkor tenni? Hazudni kell! A bizottság elvárása szerint tizenhat évesnek mondja magát. A vizsgán Kacsóh Pongrác "János vitéz" című operettjéből elénekelt egy dalt, és "Az ember tragédiájá"-ból egy részletet mondott.
A sikeres felvételi vizsga után Erdélyi Mihály társulatában ingyenes növendék volt 1938-1939-ben. Ez azt jelentette, hogy fizetés nélkül egy évig kellett volna dolgoznia a színházban. Még egy fontos esemény fűzte Györffy Rózsát Erdélyi Mihály társulatához, itt ismerkedett meg 1938-ban Krémer Ferenccel, későbbi színigazgatójával és férjével.
Erdélyi Mihály nemcsak mint színházi vezető, hanem mint operettszerző is nevezetes személyiség volt abban az időben. Nem volt olyan színház az országban, ahol évadonként legalább egy Erdélyi Mihály-operett ne került volna műsorra.
A három színház évadnyitó társulati gyűlését az Erzsébetvárosi Színházban tartották meg.
A színi évad megkezdésétől kezdve még nagyobb volt Rózsa lelkiismeret-furdalása. Reggel hatkor elment hazulról úgy, mintha a Párizsi Nagyáruházba indulna. Az első állomás a Bazilika, a reggeli mise, aztán a színház. Odahaza a nevelőszülők úgy tudták, hogy leánykájuk munkában van. Az első bemutató előtti napokban derült ki az igazság, amit a szülők nem fogadtak örömmel.

Sík Rezső tízparancsolata

A színinövendékek hetente kétszer részesültek elméleti oktatásban. Az órákat Sík Rezső főrendező, a Színészegyesület Iskolájának tanára tartotta. Ismertette a színészet tízparancsolatát:
1. Ne védjétek meg a hibáitokat! Ne feleseljetek se a rendezővel, se az ügyelővel! Ha valamelyik színész int valamire benneteket, azt köszönjétek meg!
2. Ne akarjatok többnek látszani, mint amennyi vagytok. Ha nem tudtok valamit, kérdezzétek meg.
3. Mindig azt kell jól csinálni, amit éppen csináltok. Csak arra szabad gondolni, és akkor biztos a siker!
4. Az adott körülményeken belül használjatok ki minden lehetőséget! De vágyak nélkül ne maradjatok! Álmaitokat engedjétek magasba szállni!
5. Gondolkodásotokban ne legyetek végesek, hanem végtelenek! Legyetek kíváncsiak!
6. Ismerjétek meg önmagatokat! Amíg nem ismeritek önmagatokat, hogyan formálhattok meg másokat?
7. Ne felejtsétek el, hogy a színház társasjáték! Ellenségeskedés nem lehet közöttetek, mert a színpadon egymásra vagyok utalva. A jó színész senkit nem tart vetélytársnak, ezért örül, ha másnak is sikere van.
8. Amit elkezdtek, azt mindenkor fejezzétek be. A félbehagyott munka bűntudatot kelt.
9. Erkölcstelen célokra a színészetet felhasználni nem szabad.
10. Nincs színház pontosság nélkül.
Az év végi vizsgaelőadás után Rózsa felvett 120 pengőt, első és utolsó fizetését ennél a színháznál.
Rögtön a vizsga után bement a Színészkamarába, hogy nyáron is gyakoroljon, és valamilyen jövedelemforrásra tegyen szert. Deák Lőrinc színigazgatóhoz szerződött, aki Csepelen állomásozott. A próbák és előadások között a jutalékból kilóra ruhaanyagot vásárolt, abból varrt magának jelmezeket, hogy elmondhassa, neki is van ruhatára. Deák Lőrincnek rosszul ment a színháza Csepelen, ezért Gyömrőn próbáltak szerencsét. Rózsa egyik kolleganőjével kivett egy kis földes szobát, ahol éjszakára meghúzhatják magukat. A gyömrői korszakból a legemlékezetesebb az volt, hogy a "Földindulás"-ban Páger Antallal léphetett színpadra. Ez a szakmai találkozás új erőt, lendületet adott a tizenhat esztendős segédszínésznek. A Págerrel való találkozásra így emlékezett: "Udvarias, de távolságtartó ember volt."
Györffy Rózsa első vidéki szerződését Balogh Lászlóval, az Alföldet járó színigazgatóval kötötte, az 1939-1940-es színi évadra. Az ének- és tánckarban való részvétele mellett kisebb szerepeket is eljátszattak vele. Mivel elege volt a kóristáskodásból, bemutatkozó látogatást tett Gyömrőn, Galetta Ferencnél, a dunántúli színigazgatónál, aki szerződtette Györffy Rózsát naivának és másodszubrettnek.

Galetta Ferenc színtársulatánál az 1940-1941-es színházi szezonban

Galetta Ferenc az 1929-1930-as évadban Szatmárnémetiben, a Rónai Dezső színtársulatánál bonviván volt, de Budapesten is népszerű tenorista a két világháború közötti időszakban. Mint dunántúli színigazgató Szentendrén, a városháza dísztermében a "A hamburgi menyasszony"-nyal tartotta évadnyitó előadását, amelynek híres slágerré vált dalát, a "Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország"-ot nem győzték ismételni. A közönség lelkesedése óriási volt, ezért egy hétig ment a darab. Györffy Rózsa ekkor tizenhét éves volt.

A hontalan

Galettánál áldásként hullottak a jó szerepek Rózsára. A "Gyergyói bál"-ban Ági, a "Tokaji aszú"-ban Zsófi, a "Luxemburg grófjá"-ban Juliette, a "Csárdáskirálynő"-ben Stázi, a "A mosoly országá"-ban Mi, a "Marica grófnő"-ben Liza, és így tovább.
Ezen a nyáron Rózsa nevelőanyja, Györffyné személyesen utazott Vácra, hogy Rózsa születésnapját együtt ünnepeljék meg. A sok finom étel és szép ruhák mellett Mariska még 50 pengőt is adott lányának, és csak ezután adta át a Színművészeti Kamarából küldött levelet, amelyben az állott, hogy:
"Működési engedélyének kérelmét elutasítjuk, mivel nem magyar állampolgár. Hontalansági bizonyítványért folyamodjon a külügyminisztériumhoz."
Aláírás: Cselle Lajos, a Színművészeti Kamara főtitkára.
Rózsa majd elájult ijedtében. Szép ajándékot adtak nekem tizennyolcadik születésnapomra, törölgette a szemét.
"Ne sírj, Rózsika! Meglátod, minden rendeződik majd" - vigasztalta Mariska. Neki lett igaza, mert a Kamara segítségére volt a hontalansági bizonyítvány megszerzésében, és a működési engedélyt is megkapta.

Szubrett a Délvidéki Színtársulatnál

Amikor véget ért az 1940-1941-es színi évad, az ország összes vándorszínésze Budapesten, a Bajza utcai Színművészeti Kamarában gyűlt össze. Egy napon megszólította Rózsát Krémer Ferenc, az újonnan kinevezett bácskai igazgató, akivel együtt dolgozott már Erdélyi Mihály színtársulatánál. Rózsa szerelmes is volt belé, de Krémer rá sem nézett. Most azonban szerződést ajánlott az igazgató úr.
"Szép ruhatáram van és sok lejátszott szerepem, megérek 250 pengőt" - vitte sikerre az alkut Györffy Rózsa. Boldogan utazott haza. Szerződése van, és Krémer Ferenccel szívhat egy levegőt a következő évadban. Mariska, a nevelőanyja kimosta, megjavította, kivasalta ruhatára minden darabját, majd ládába csomagolták, és elindították az első állomáshelyre, Horgosra.
1941. ősztől tehát Krémer Ferenchez, a Délvidéki Színházhoz szerződik szubrett szerepkörre az alig 18 esztendős lány. Krémer társulata Adán, Apatinban, Bácsalmáson, Csantavéren, Horgoson, Magyarkanizsán, Óbecsén, Palánkán, Szenttamáson, Topolyán, Újverbászon, Zentán játszott.
Az igazgató olyan darabokkal indította az évadot, amelyben több színésznek is volt lejátszott, azaz már előadásokon begyakorolt szerepe. Ilyenkor nem kellet új szerepet tanulni, csak egy összpróba, és mehetett az előadás. Minél több lejátszott szerepe és választékosabb ruhatára volt egy színésznek, annál jobb szerződést köthetett.
Az 1942-es újesztendő Óbecsén érte. Olyan hideg volt, hogy a mosdóvíz reggelre befagyott a lavórban. Képtelenség volt a termet kifűteni. A közönség bundában, dermedten ült a nézőtéren, míg a színészek lenge jelmezeikben kékre-zöldre fagytak a színpadon.
A következő, az 1942-1943-as színi évadban 100 pengő fizetésemelést kap, és marad Krémer Ferenc Délvidéki Színházánál. Nem a fizetésemelés volt az igazi oka a maradásnak, hanem a szerelem.

Magyarországot megszállták a németek

Györffy Rózsa életregényében nem előadásokról, fellépésekről, szakmai élményekről emlékezik meg az 1943-1944-es színi évad kapcsán. Pedig lenne mit feljegyeznie. Meghívást kapott a Madách Színházba, az "Ártatlanok" című darabba Rozika, a kis cselédlány szerepének eljátszására. Krémer Ferenc igazgató azonban nem engedte el, mert német propagandadarab volt, gyűlöletkeltő a zsidósággal szemben. Így válaszolt röviden: Győrffy Rózsa nem mehet, rajta a műsor.
Rózsa joggal véli fontosnak, hogy egyéni sorsa helyett az országot ért tragédiáról szóljon. Idézet következik "Magyar körtánc" című életregényéből:
"Egyik éjszaka Rózsika nagy motorzúgásra ébredt (Magyarkanizsán, 1944. március 19.). Az országúton hosszú sorban katonai teherautók robogtak el előtte. Másnap reggel a vidám kis városka utcái kihaltak voltak. Rózsika alig látott embert a próbára menet. A próba előtt az igazgató társulati gyűlést rögtönzött. Elmondta:
- Magyarországot megszállták a németek! A rövid, 25 évig tartó szabadság, amelyet hazánk Vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzása alatt élvezett, véget ért! A jövőt nem lehet tudni, de a múltat igen. Azt, hogy őseink hiába igyekeztek évszázadokon át a német rabságtól megszabadulni.
Társulatom tagjait arra kérem, tartsák távol magukat a megszállóktól. Én is csak annyit érintkezem velük, amennyi feltétlenül szükséges. A vezetőket le fogják váltani, és helyükre németbarátokat fognak kinevezni."
Igaza volt Krémer Ferencnek. A német-magyar barátság másik felejthetetlen eseménye 1944 húsvétján történt, amikor a Teleki téri zsibpiacot megtöltő hatalmas embertömeget bombázták, a menekülőkre pedig gépfegyvertűzzel vadásztak.

1944-1945-ben a Madách Színház tagja

A Madách Színház igazgatója, Cselle Lajos, színész, színigazgató, rendező, aki egyben a Színművészeti és Filmművészeti Kamara főtitkára, újból szerződést ajánlott fel. Nehezen, de elengedte Krémer. Az útjaik elváltak. Krémer társulatával Makóra utazott, Rózsa pedig a Madách Színházban játszott "Az én fiam" című darabban, amely megérte a századik előadást.
Közben a front állása folyton változott. A németek visszavonultak, az oroszok előretörtek. Krémer Ferenc és társulata alig kezdte el Makón a működését, visszautazott Budapestre, és eleinte a peremvárosokban tartott délutáni előadásokat. Ezeken Rózsa is fellépett régi nagy sikerű szerepeiben.
Györffy Rózsa Madách színházbeli első bemutatója 1944. szeptember elején volt, mérsékelt sikerrel. Nem csoda, azokban a hónapokban legtöbbször légiriadó miatt meg kellett szakítani az előadásokat, s színész és közönség óvóhelyre menekült. A politikai és gazdasági helyzet egyre súlyosabb lett. Be kellett zárni a színházat. Cselle Lajos igazgató felajánlotta Rózsának, hogy meneküljenek Ausztriába. Ő azonban nem tudta elhagyni Magyarországot.

Budapest ostrom alatt

1944 karácsonyára készült Budapest. Szenteste 6 órakor megkezdődött a főváros ostroma. Krémer Ferenc édesanyjának, a volt szatmárnémeti színigazgató özvegyének Murányi utcai földszintes lakásában és annak pincéjében vészelték át az ostromot. Szenteste 6 órakor, az ostrom elindulásának perceiben Ferenc és Róza boldog karácsonyt kívánva egymásnak csendítették össze poharaikat, amikor lövedékek zápora törte be az ablakokat. A bombák vijjogtak zuhanás közben. Életveszélyessé vált a lakásban tartózkodás, ezért mindhárman a szenespincébe menekültek. Oda került még egy gettóból kiszökött zsidó is, akit a háború végéig bújtatott Rózsa, és Krémer Sándor színigazgatónak valamikori díszletezője, Gyula bácsi.
Itt töltötték az ostrom idejét hidegben, sokszor víz és világítás nélkül, elhullt lovak húsát ették, és úgy próbálták megmenteni az életüket, ahogy a nyomorúságos körülmények között lehetséges volt akkor.

Sokszoros kötés

Györffy Rózsa nagy szerelemmel tapadt Krémer Ferenchez. Szerette ezt a nagyon szép férfit, csodálta a színészt, és bámulta az igazgató-főrendezőt. Krémer minderről hosszú éveken át nem akart tudomást venni. Dzsentrifigura, mindig nagyon elegáns - emlékezik vissza 2006 tavaszán Györffy Rózsa.
- Úgy bánsz velem, mint egy gyerekkel - mondta Rózsika sértődötten többször is, pedig én már felnőtt nő vagyok.
- Hozzám képest gyerek vagy! Húsz évvel vagyok idősebb nálad! Az apád lehetnék! - intette le Krémer.
Ilyen volt kettejük között a kapcsolat éveken át. Bár Rózsa elszerződött a Madách Színházhoz 1944 őszén, a háborús körülmények miatt néhány hónapot tölthetett ott, de abban az időben is együtt volt Krémer Ferenccel. Együtt vészelték át a háború borzalmait, és egymásba kapaszkodva próbálták meg sikerrel a talpra állás és az újrakezdés nehézségeit.
Mindenki úgy tudta, hogy férj-feleség, de ez csak 1945 tavaszán valósult meg, amikor titokban elmentek az anyakönyvvezetőhöz.
1948 szeptemberében megszületett a fia. A színésznőből anya lett. Kilenc hónapig szoptatta Csaba fiát.
Krémer Ferenc és Györffy Rózsa házasságából egyetlen gyermek született. Ő a Krémer név továbbvivője és továbbadója. Krémer Csaba a színészettel hivatásszerűen nem foglalkozott. Gyermekként és felnőttként is sikeresen próbálta ki a színészetet. 27 éves korában beugrott a "Jancsi és Juliska" című gyermekdarabba (melynek szerzője nagybátyja, Krémer Jenő 1897.), és 46 előadáson játszott. Krémer Csaba fiai, Zoltán és Áron nem foglalkoznak színészettel.

Szép élet a színészélet

... de sok nehézséggel, fáradozással jár. A Délvidéki Színház tagjaként, majd a Déryné Színház társulatában folytonos utazás, helyváltoztatás a polgári kényelemhez szokott ember számára felfoghatatlan áldozat. Talán két képes levelezőlap sorai ízelítőt adnak a vándorszínész életéről. Rózsa apjának, Györffy Lajosnak címeztet mindkettőt az Üllői út 188. házszámra, Pestszentlőrincre.
"Drága Szüleim! Nem vagyok jól, elrontottam a gyomromat. Elsején megyünk Hévízre és majd onnan is írok..."
"Drága Szüleim! Végül mégis Hévízen kötöttünk ki. Kár, hogy olyan hideg van. A jövő héten 10-11. körül megyek haza, addig is csókollak Benneteket Rózsika."

Észak-Pest Megyei Kamaraszínház - 1947

A most már politikailag feddhetetlen Krémer Ferenc kiharcolta magának az Észak-Pest Megyei Kamaraszínház igazgatását. A régi kollegák közül sokan visszatértek hozzá, és új tehetségek is itt próbálták ki első szárnycsapásaikat. Itt kezdte pályáját a jó nevű primadonna, Ila Mary lánya, Polgár Mária, akit Csongrádi Mária néven ismer ma is a színházi világ.
"Az 1948-as év Szigetszentmiklóson köszöntött rájuk. Február elején Rózsa megdöbbenve vette tudomásul, hogy áldott állapotban van. Pedig már elmúlt a lángoló szerelem Krémer iránt. Már csak úgy szerette, mintha apja lett volna. Erről Krémer nem tudott, boldogan vette tudomásul a hírt.
Nagyon nehéz helyzetben volt ezekben az években a magyar színjátszás. Fentről diktálták a műsorrendet, ami a szovjetek és kommunisták dicsőségéről szólt. Ez a színjátszás azonban nem kellett a nézőnek. 1948 nyarán csődbe jutott a társulat. Színigazgatása alatt először fordult elő Krémer Ferenccel, hogy nem tudott fizetni. Ekkor Györffy Rózsa azzal az ötlettel állt elő, hogy osszák ketté a társulatot. Ő a békétlenkedőkkel Pest környékét célozza meg, Ferenc pedig marad Kiskunhalason.
Györffy Rózsa ekkor már áldott állapotban volt, a hetedik hónapban. A szó legszorosabb értelmében mindenese lett a színháznak. Plakátokat írt, festett, takarította a színháztermet és az öltözőket, ő vezette a próbákat és ügyelte az előadásokat. A büfét is kézben tartotta, és ő árulta a jegyeket, vagyis pénztáros is volt. Rövid két hét alatt sikerül kiosztani a színészek elmaradt gázsiját.

"Esti Budapest"

A baloldali sajtó nem nézte jó szemmel a polgári ízű repertoárt játszó társulatot. Az "Esti Budapest" több alkalommal támadta őket. "Budapest közelében fasiszta művészeket léptet fel Krémer színtársulata" - írta az újság. Ez a kritika visszafelé sült el. Minden este telt ház előtt játszottak, és újabb két hét múlva Rózsa nem csak saját színészeit fizette ki, hanem a társulat Kiskunhalason rekedt részének a járandóságát és a továbbutazás költségeit is.

Új szerep

Györffy Rózsa leleményessége folytán életben maradt Krémer Ferenc társulata, megmaradtak a díszletek, jelmezek és a könyvtár is. Csepelre már a visszaegyesített, erős társulat érkezett. Rózsának most már az volt a feladata, hogy átadja a szerepeit Csongrádi Máriának, mert reá a legszebb női szerep, az anyaság várt.
1948 szeptemberében megszületett a Krémer név megtartója és továbbvivője, aki a keresztségben a Csaba nevet kapta. Az első hat hetet Pestlőrincen, a nevelőszülőknél töltötték, aztán utánukment az apa, és elvitte őket Szabadszállásra, ahol a színtársulata játszott. A falusi tisztaszoba hideg és rideg volt, a gyermeket a színházterem melletti kocsma biliárdasztalán tette tisztába.
A színház rosszul ment. Az osztalékból a lakbéren kívül alig-alig jutott ennivalóra. Jóérzésű családok segítették, befogadták a kis családot, hogy jusson meleg, és étel is elegendő a kismamának és az újszülöttnek.

Maradt a hit, a remény

1949 őszén államosították a magánszíntársulatokat. Krémer Ferenc Monoron, utolsó igazgatói állomáshelyén hagyta édesapjától örökölt színházi kellékeit, díszleteit, könyvtárát, ruhatárat. Pénz nélkül, mindenükből kifosztva érkeztek meg budapesti lakásukba, a Cházár András utcába. Az egyik társbérlő azzal fogadta, hogy mi a frásznak jöttek haza, mikor nélkülük is sokan vannak a lakásban?!
A konyhát egymás között beosztva használták a társbérlők. Rózsa éjjel három óráig fennmaradt, hogy megfőzze a másnapi ebédet, mossa a fia pelenkáit és rendben tartsa a családot. A társbérlőkkel való viszony hihetetlenül feszült volt. Krémer többször is figyelmeztette Ruzsnyáknét, hogy ne üldözze a feleségét. Az pedig azzal fenyegetőzött, hogy ha sokat ugrál, elviteti az Andrássy út 60.-ba mint kizsákmányoló vállalkozót, mint a nép ellenségét, mint burzsujt.
A kommunisták vérszemet kaptak. Beindult a kitelepítés gépezete is. A Krémer család is veszélyben volt. Az állandó félelemben, rettegésben, nélkülözésben élő családot összetartó szeretet ereje meggyengült. Nem telepítették ki őket, mert azzal a hatalom nem nyert volna újabb lakrészeket. Szomorú életükbe csak a vasárnapi misék hoztak némi megkönnyebbülést.

Az Állami Faluszínháznál

1951. augusztus 1-jén megalakult az Állami Faluszínház. 1955-ben felvette az Állami Déryné Színház nevet. Megszervezője és első igazgatója - egészen haláláig - Mátrai József volt. Művészeti vezetője és dramaturgja Ascher Oszkár, akit Mátrai halála után az intézmény igazgatójává nevezték ki.
Az Állami Faluszínház feladata volt, hogy azokat a településeket lássák el színházi előadásokkal, ahova sem a fővárosi, sem a vidéki színtársulatok nem jutottak el. Eleinte a kommunista propaganda céljait szolgálta, ezért igen szűkre szabott repertoárját hat osztályba sorolták: világirodalom, magyar klasszikusok, szovjet irodalom, mai magyar irodalom, haladó irodalom, zenés darabok. Az előadásokat az osztályharc fontosságára, az emberek közötti bizalmatlanság, gyűlölet elhintésére hegyezték ki.
Tevékenységének első öt esztendejében ötvennégy darabot mutatott be, ami vidéki viszonylatban nagyon kevésként értékelhető, ha figyelembe vesszük, hogy az Állami Faluszínház tizenegy kistársulatból állt. A Faluszínház tehát több társulatra tagozódva járta az országot. Egy-egy körzetben kialakított központi szállásról indultak el a kijelölt faluba, és ide tértek vissza előadás után. Rengeteget utaztak, éjszakáztak, fáztak, izzadtak. Krémer Ferenc szerződést kapott a faluszínháznál, a vándorélet minden nehézségei ellenére. Mit tehetett egyebet, a családot el kellett tartani.

Egyedül

Rózsa odahaza marad kisfiával, olyan ellenséges közegben, amely teljesen aláásta az egészségét. Orvostól orvosig járt. Panaszkodott a tartalmatlan családi állapotra, amely őt lelkileg is legyengíti.
Havonta húsz napig egyedül van, és naponta többször vívja meg harcát a társbérlőkkel, akikkel tetszik, nem tetszik, együtt kell élnie. Beteg lett, beteg volt. Már suttogni sem tudott, úgy fájt a torka. Csak bólogatott, nemet intett, és támolygott a rosszulléttől.
A színház örökre elveszett számára, de még a remény is, hogy egyszer kiszabadul onnan, és újra tud majd beszélni fájdalom nélkül. Ő, akit ezrek ünnepeltek, most már nem akart senkit sem látni, nem akart senkivel találkozni. Közelebb érezte magához a halált, mint az életet. Egyetlen barátnőjével, Csongrádi Máriával kialakult bizalmas viszonya adott erőt a továbbélés útjának megkereséséhez. Nagyon nagy feladat volt életben maradni mindenáron!
Az orvosi utasítás első pillantásra véghezvihetetlennek tűnt. Pedig választania kellet élet és halál között. Ha az életet választotta, el kell hagynia családját, és a társbérlőkkel való gyűjtőtáborszerű együttlétet, amely annyira elviselhetetlen számára. A színésznő boldogtalanságát súlyosbította, hogy megszakadt a kapcsolata az életet adó közeggel, a színházzal. Színház nélkül elképzelhetetlennek tartotta az életét, és most ebben az elfogadhatatlan helyzetben vergődött évek óta.
Csongrádi Mária talált egy kiadó szobát számára, kisfiának, Csabának pedig egy tanárnőt, aki vigyáz majd rá. Rövid búcsúlevelet hagyott az asztalon, aztán elköltözött a Vörösmarty utcába.
A Móricz Zsigmond körtéren tányérszedői állást vállalt a népbüfében. 1956 februárjában elbocsátották, mert minden férfinak megakadt rajta a szeme. Megint Csongrádi Mária segített, ezúttal pultosállást kapott egy cukrászdában. A zaj, a nyüzsgés elviselhetetlen volt. Az idegállapota nem javult, ellenkezőleg, romlott. Ősszel az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál kapott ügynöki állást.

"Ruszkik, haza!"

1956. október 22-én a Horizont orosz nyelvű könyvesboltból ölszámra hurcolták ki a kommunista propagandát szolgáló irományokat, és rakták égő máglyára a kocsiúton. Másnap a Tanács körúton beállt a jelszavakat skandáló tüntetők tömegébe. Ő is kiabálta: "Lengyelország utat mutat, kövessük a helyes utat! Ruszkik, haza!" Többen vittek nemzeti színű zászlót, amelynek közepéből kivágták a kommunista címert. Az ablakokban nemzeti színű zászlót, ha nem volt, gyertyát tettek, és együtt kiabálták a tüntetőkkel: "Ruszkik, haza!" A menet a Margit hídon át a Bem térre vonult.
Egy diák elszavalta a "Nemzeti dal"-t. "Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!"
- skandálta a tömeg, majd felolvasták a 16 pontot, Sinkovits Imre elszavalta a "Szózat"-ot.
A "Himnusz" eléneklése után volt, aki hazament, de a többség a Parlament elé vonult, és Nagy Imrét követelték.

"Gyere le, Jóska!"

Ott volt Rózsa a városligeti Sztálin-szobor ledöntésénél is. "A szobor nyakába vastag acélsodronyt hurkoltak, és egy csörlővel felszerelt teherautóhoz kötötték. Így próbálták lerántani, de a szobor meg sem mozdult." Míg hegesztőpisztolyért jártak a csepeli vasgyárba, a tömeg türelmesen várt, és szólítgatták a szobrot: "Gyere le, Jóska! Gyere le, kapsz órát! Te sátán! Te gyilkos!" Minden mondásra nagy nevetéssel, fújozással válaszolt a tömeg. "Le vele! Kötelet a nyakába!" A ledöntött szobrot nagy csörömpölések közepette a Nemzeti Színház elé vontatták.

Az ávósok tüze

A Rádió épülete előtt tüntető tömegre az ávósok tüzet nyitottak. A kivezényelt katonaság nem lőtt. Sok volt a halott és a sebesült. Feltörték a fegyverraktárakat. A munkásság, a katonaság, az ifjúság és gyermekek ragadtak fegyvert, falvakról élelmiszerekkel megrakott szekerek érkeztek, az ország szabadságáért. Rózsa kommunizmusellenes röpcédulákat készített, azokat szórta, és ragasztotta ki a házak falára. Jelentkezett a Péterffy Sándor utcai kórházban önkéntes ápolónőnek.
Három napra győzött a forradalom, aztán az oroszok november 4-én hajnalban ugyanúgy elkezdték lőni a magyar fővárost, mint 1944 karácsonyán.
A forradalom leverése után következett a zsarnokok bosszúja, kivégzések, börtön, és menekülés az országból.

Félelem és menekülés

1956. december elején utcai könyvárusítással tartotta fenn magát Györffy Rózsa. Arra is gondolnia kellett, hogy a politikai hatalom bosszúja őt, a röpcédula-fogalmazót és -osztogatót, a tüntetőt, az önkéntes ápolót is utoléri. A Vörösmarty utcai albérletből Budára költözött. Az utcai könyvstandon ismerkedett meg személyesen állandó vevőkörének kiválóságaival, mint Ráth-Végh Istvánnal, Áprily Lajossal, Jékely Zoltánnal és sok más jeles íróval, költővel.
Közeli ismeretségbe került Faludy Györggyel, aki mesélt neki a recski haláltáborról.
A fasisztáknak volt egy jó tulajdonságuk a sztálinistákkal szemben - mondta Faludy -, az, hogy nem tartottak igényt a tömeg éljenzésére, vastapsra. Azért is tört ki a forradalom, mert a nép megelégelte a gyilkosok ünneplését - folytatta. - Mivel én nem akarok még egyszer internálótáborba kerülni, elhatároztam, hogy kimegyek nyugatra.
Jöjjön velem, Rózsa! Van magának is annyi a rovásán, hogy halálra ítéljék, vagy életfogytiglanira - szólította meg egy alkalommal Faludy György.
Rózsa elbúcsúzott családjától, fiától, de az utolsó pillanatban megváltoztatta a döntését: nem ment nyugatra: "Magyarországon itthon vagyok. Hova menekülhetek máshova, mint haza." Faludy György búcsúzáskor a "Villon kiprédikálása" című vers kéziratát adta Rózsának emlékképpen.

Menekülés a kitüntetés elől

Az újságokban a kommunista hatalom bosszújáról lehet olvasni. Kivégzések, súlyosabbnál súlyosabb börtönbüntetések. Retteg az egész ország.
1960 januárjában az Állami Könyvterjesztő Vállalat vezetősége kitünteti Rózsát az utcai könyvárusítás kezdeményezéséért, és a mindenkori pontos elszámolásokért. A kitüntetés mellé a Pártba való felvételt is kilátásba helyezték. Rózsa megijedt. "Na még csak ez kellene!" Beteget jelentett, ami nem volt hazugság. Kegyetlenül fájt a torka, a gyomra és félelmei voltak. Ott kellett, hagyja a kenyérkereseti lehetőséget, ha nem akart belépni a Pártba.
Elfogyott a kis megtakarított pénze, filléres gondjai támadtak, és újabb ötlete: babszemekből gyöngysort készített, s egy ideig ebből tartotta el magát.

Vissza a színpadra

Amikor Rózsa bajban volt, amikor baráti segítségre, tanácsra szorult, egyetlen barátnőjéhez fordulhatott bizalommal, Csongrádi Máriához. Barátságuk az Észak-Pest Megyei Kamaraszínháznál kezdődött, amikor az áldott állapotban lévő Rózsa átadta szerepeit Máriának.
1960-ban Csongrádi Mária már nem csak népszerű színész, hanem jó nevű rendező. Az Állami Déryné Színháznál "A kertész kutyájá"-t is rendezte. Rózsát kérte fel a komika szerepének eljátszására. Tizenkét év kihagyás után bejöttek Rózsa poénjai, sikerrel tért vissza a színpadra. Alkalmazták mint fellépti díjas színésznőt. Ismét ugyanannak a színtársulatnak a tagja lett, mint a férje, Krémer Ferenc.

Felnőtté vált a gyermekfeleség (Az indulatok rabságában)

Györffy Rózsa mindig úgy érezte, hogy a férje őt gyermekként kezeli. A kettejük közt lévő 20 esztendő korkülönbség, a férj lekezelő magatartása egyre terhesebb lett az egyéniségét következetesen érvényre juttatni akaró fiatalasszony számára. A valamikor kedvesnek tűnő becenevek, Mütyürke, Mütyike már bántóan, lebecsülően hangzanak az ő fülében. És nem csak önérzetében, de szabadságvágyában is korlátozott, kalitkába zárt madárnak érezte magát. Mint Damoklész kardja lebegett felette eleinte a megfelelni vágyás, majd később kötelezettség terhe. Elveszítette önbizalmát, és ezzel színészi önmagát. Önbizalom nélkül nincs színész! És Györffy Rózsa, aki annyi tapsot, sikert, szeretetet és megbecsülést kapott közönségétől, elveszítette beszédhangját, bátorságát, és még a reményt is, hogy valaha önmaga lesz. Ezt a lelki terhet egyedül hordta évtizedeken keresztül.
Az orvosi vizsgálatok nem mutattak ki semmiféle szervi megbetegedést. Rózsa hangszálait azonban görcsös félelem bénította meg. Nem tudott beszélni, és ezzel elveszítette legnagyobb szerelmét, a színpadot.
Rózsa csak később jött rá, hogy még egy nagyon furcsa szál kötötte Krémer Ferenchez. Amikor az ő vonzáskörébe került gyereklány korában, mint védelmezőt, mint nevelőt, mint apát egyaránt birtokba vette. Ez a sokszorosan összetett emberi kapcsolatrendszer később terhessé vált számára. Rabnak érezte magát a nagyon tudatos, gyakorlatias, elképzeléseivel, terveivel mindig a földön járó, kegyetlenül következetes férfi mellett. "Feri nevelt fel engem. Halálával elveszítettem az apámat" - emlékezik egy negyedszázad távlatából a több mint nyolc évtizedet maga mögött tudó írónő.
Krémer Ferenc az Állami Déryné Színház tagjaként heteken keresztül tájolt az együttessel. Rózsa, amikor tehette, haza-hazaszaladt, hogy főzzön a kisfiának, takarítson, mosson, vasaljon. Tizenkét év különélés, de folyamatos kapcsolattartás után 1961 tavaszán Györffy Rózsa elhatározta, hogy hivatalosan is elválik férjétől, Krémer Ferenctől. Amikor kívánságát bejelentette, férje meglepődött. Ő és fia abban reménykedtek, hogy egyszer végleg visszatér hozzájuk.
Rózsa úgy érezte, ebben a házasságban ő nem tud feleség lenni. Ebben a házasságban nem tudja elviselni a családi élet mindennapos egyformaságát. Ragaszkodott a váláshoz. Végül 1961 nyarán, közös megegyezés alapján a bíróság kimondta a házasság felbontását.

Függetlenül

Rózsa, mint az Állami Déryné Színház fellépti díjas színésznője, járta az országot, ami azt jelentette, hogy húsz nap turné, tíz szabadnap. 1961 nyarán Nyíregyházán megismerkedett és jó barátságba került Gaál Gabriellával, az országszerte népszerű nótaénekessel. Az énekesnő csábítására Rózsa leszerződött a KISZ Központi Művészegyütteséhez műsorvezetőnek.
Tulajdonképpen ebben az új munkakörében ismerte fel tollforgatói tehetségét. Konferansziékat kellett, írjon, és azok nagyszerűen sikerültek. A művészegyüttes vezetése azt a művészt találta meg Rózsában, aki a legritkább madár: tud írni és előadni.
Rózsa bejárta az országot az együttessel. Anyagi gondjai nem voltak, mivel teljes ellátást is kapott, a fizetését megtakaríthatta. Független és gondtalan ember lett, aki csak a hivatásának él.

Egy fogfájás következményei

Egyik turné előtti napokban Rózsát nagy fogfájás gyötörte. Elment dr. Molnár Károlyhoz, ahhoz a fogorvoshoz, akinél már járt egy alkalommal. A kezelésből barátság lett. Együtt jártak szórakozni, együtt voltak a Lukács fürdőben. Egy idő után azt vették észre, hogy minden szabad idejüket együtt töltik. 1966. október 15-én a II. kerületi tanács dísztermében összeházasodtak. Csongrádi Mária és Gaál Gabriella voltak a tanúk.
Amikor Krémer Ferenc 1978-ban meghalt, már nem voltak házasok. Rózsa mégis ott volt a fekete ágy mellett, amelyben Bermann Irma is meghalt. "Feri halála számomra kettős fájdalom volt, mert meghalt az én apám és a fiam apja."
Már boldog egyetértésben élt második férjével, dr. Molnár Károllyal, mégis mélységesen sújtotta Ferenc halála.
Közel fél éven át naponta lejárt az elhagyott társbérleti lakásba, hogy ápolja és szórakoztassa a volt férjét. Molnár doktor - akit Lukács Mackónak is becézett, mert mindennap a Lukács uszodában több száz métert úszott - még küldte is, mert Ő is szerette és tisztelte Krémer Ferencet, akitől 1963 karácsonyán ünnepélyesen megkérte Rózsa kezét. Krémer Ferencnek minden reménye elveszett, hogy Rózsa egyszer visszatér hozzájuk, de úgy megszerette Károlyt, hogy Rózsát nekiadta.

A színésznő történeteiből

Amikor Györffy Róza kicsi, kedves, gyermekes egyénisége feltűnt a színpadon, azonnal kitört a nyílt színi taps. Senki sem tudta megmagyarázni, miért, hiszen nem történt semmi, csak megjelent Rózsa a színpadon.
Úgy az életben, mint a színpadon mindent komolyan vett. Persze a kívülálló erre azt mondaná, nem is lehet másképpen. Az alábbi történet talán más megvilágításba teszi ezt a kérdést.
Barsi Bélával az egyik jelenetben az volt Rózsa feladata, hogy a széken ülő kollégához rohan, és az ölébe veti magát. Rózsa ezt a legnagyobb komolysággal, odaadással és lendülettel hajtotta végre, mire Barsi Béla alatt váratlanul összeroppant a szék. Mindketten a padlaton hevertek. Alul Barsi, rajta Györffy Rózsa művésznő. Mars le rólam, kölyök! Nyögött fel Barsi visszafojtott dühvel. A közönség pedig őrjöngött, és cukorkákat dobált a színpadra.
"Nem mint nő arattam sikereimet, hanem mint kislány" - meséli az egyik alkalommal. Teljesen ismeretlen családok hívták meg ebédre, uzsonnára. Dédelgették, szerették a kis színésznőt. A rőfös felesége megajándékozta a "Gül Baba" belépőjéhez szükséges ruhával, és még sok ilyen eset történt pályája során.
Nagy sikerei voltak Stázi (Kálmán Imre: Csárdáskirálynő) szerepében. Volt olyan előadás, amikor kivétel nélkül minden énekszámot meg kellett ismételnie.
Pályája során alkalma volt együtt játszani olyan színészóriásokkal, mint Páger Antal (Földindulás), Görbe János (Az első), Kiss Ferenc, Rózsahegyi Kálmán (A cigány), Hídvéhy Valéria, Krémer Manci (Gül Baba), Latabár Árpád (Ilyenek a férfiak, Patyolatkisasszony), Pethes Ferenc (Vén diófa), Nagy István (A bor, Bors István, A bolond Ásvayné), Lázár Mária (Egyetlen éjszakára), Kovács Károly (A tacskó), Tolnai Klári (Francia szobalány), Simor Erzsi (Amerikai menyasszony), stb.

Györffy Rózsa több száz szerepe közül felsorolunk néhányat:

Ábrahám Pál: Az utolsó Verebély lány - Annuska
Barabás Pál: Kétezer pengős férfi - Magda
Budai Dénes - Halász: Fityfirity - Vera, címszerep
Dario Niccodemi: Hajnalban, délben, este
Dario Niccodemi: A tacskó - címszerep
Deval: Francia szobalány - Arinol
Eisemann Mihály: Egy boldog pesti nyár - Málé Terka
Eisemann Mihály: Fekete Péter - Claire
Eisemann Mihály: Fiatalság bolondság - Babszi
Erdély Mihály: Szép élet a katonaélet - Juliska
Erdélyi Mihály: Becskereki menyecske - Judit
Erdélyi Mihály: Csavargólány - Stefi
Erdélyi Mihály: Hazudik a muzsikaszó - Lili
Erdélyi Mihály: Kolozsvári dáridó - Toncsi
Erdélyi Mihály: Vedd le a kalapod a honvéd előtt - Panni
Eugéne Brieux - Szüle M. - Hegedűs T.: Patyolatkisasszony - Suzi
Farkas Imre: Iglói diákok - Évike
Farkas Imre: Lavotta szerelme - Ilona
Farkas Imre: Nótás kapitány - Borcsa
Fényes Szabolcs: Vén diófa - Anita Prens
Gárdonyi Géza: A bor - Rozika
Gyöngy Pál: Kadétszerelem - Schuller Gréte
Halász Imre: Egyetlen éjszakára - Mimi
Harsányi Zsolt: A bolond Ásvayné - címszerep
Herczeg Ferenc: Kék róka - Lencsi
Hindi András: Ilyenek a férfiak - Margó
Hunyadi Sándor: Bors István - Margit
Huszka Jenő: Erzsébet - Lengyel grófnő
Huszka Jenő: Gül Baba - Leila
Huszka Jenő: Gyergyói bál - Ági
Huszka Jenő: Mária főhadnagy - Mária, címszerep
Jarnó György: Az erdészlány - Krisztina
Kacsóh Pongrác: János vitéz - Iluska
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Stázi
Kálmán Imre: Marica grófnő - Liza
Kerecsandi Kiss Márton: Az első - Lidi
Kodolányi János: Földindulás - Juli
Lehár Ferenc: A mosoly országa - Mi
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Vermont Juliette
Mártonffy Emil: Nemes Rózsa - címszerep
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig - Sándorka
Planquette: Ripp van Winkle - Alice
Schubert - Berté: Három a kislány - Hédi, Laurisinna
Siliga Ferenc - Pósa Lajos: Dankó Pista - Teca
Vaszary Gábor: Bubus - Klárika
Zerkovitz Béla: Csókos asszony - Katóka

Györffy Rózsa, az író

Gaál Gabriella felkérésére írt konferansziékkal kezdődött Györffy Rózsa írói tevékenysége. Blaha Lujza, Liszt Ferenc, Dankó Pista, Madách Imre életéről és munkásságáról készült összeállításai valósággal íróvá avatták az egykori színésznőt. Ezzel rátalált az önkifejezés új lehetőségére. A színpadról, a színházról lemondott, de annál következetesebben ragaszkodott a pódiumhoz, ahol saját írásait mondta, és a mai napig is mondja vagy olvassa fel.
Régi álma valósul meg, amikor megteremti maga számára a Templom Pódiumot, ahol a magyar szentekről írott munkáit adja elő, emberközelbe hozva a szenteket, azok életét, üzenetüket a ma élők számára. Lelkesítette a tudat, hogy ismét tehet valamit a lelki sivárság és közöny ellen, hogy tiszta szép érzéseket ébreszthet.
1982-ben mint író és mint előadóművész meghívót kapott Münchenbe. Szellemi termékeket abban az időben tilos volt külföldre, főleg olyan ellenséges országba vinni, mint Nyugat-Németország. Kilopta az országból saját írásait.
Emlékezetes találkozók jöttek létre az emigráns magyarokkal. Nagy sikert aratott egy saját maga által teremtett műfajjal, amelynek az volt a lényege, hogy ugyanabban az előadásban bemutatta a szerzőt, jelesül Kacsóh Pongrácot, a művet, ebben az esetben a "János vitéz" című operettet, és részleteket, dalokat elevenített meg a dalműből.
A hatalom megsokallja, nyomozót küld a lakására, aki határozottan figyelmezteti: hagyjon föl ellenzéki magatartásával és ilyen irányú szerepléseivel, amíg nem késő. A szereplések gyérülnek, az asztalfiókban tovább gyűlnek az újabb művek.

A rendszerváltás után nem csak magyarországi, hanem erdélyi, főleg székelyföldi meghívásoknak is eleget tesz. Ahol megfordult, mindig visszavárják. Az írói és előadói szerep kettősségében fedezi fel maga számára az önkifejezés teljes lehetőségét: színésznő és író egy személyben.
Néhány cím Györffy Rózsa irodalmi munkáiból:

Szent József a műhelyben
Az Úrnak lángja, Szent Anna története
Az ember tragédiája, Madách Imre és kora
Szent Ferenc élete
Csíksomlyói Szűz Mária
Kossuth Lajos és családja
Nimródtól a honfoglalásig
Orbán Balázs, dokumentumregény
Magyar körtánc, életregény

Új magyar legendárium székely népballadák hangvételében (Szent István, Szent Imre, Szent Gellért, Szent László, Szent Margit, Szent Erzsébet)
Egymás után születnek a magyar szentekről készült művei, és rengeteg fellépési kérés, amelynek minden erejét összeszedve tesz eleget a művésznő.
Györffy Rózsa napjainkban, mint színészből lett író, nem csak egészséges, de boldog és megelégedett is. Naponta ad hálát Istennek a testi-lelki szenvedésekért, s a történelem okozta gyötrelmekért, mert e mennyei tanfolyam nélkül sohasem kezdett volna el írni. Így az írásai által életre hívott egyszemélyes színházában ő a minden! Az író, a színigazgató, a rendező, és az egész színtársulat. Színészi múltját nem tagadhatja le. Írásai nem csak dramatizáltak, de megjelenítőerővel is bírnak.
"Enyém a színház! Minden szerepet én játszom, akár férfi, akár nő! - hangoztatja boldogan.
- Amikor írásaimból előadást tartok, általam szólalnak meg a szentek és a történelem nagyjai. S mert általában velük vagyok elfoglalva, ezért Shakespeare szavaival élve számomra "színház az egész világ."
Végül a színész-író üzenete: "A XX. században csak drámákat játszottunk, itt az ideje, hogy áttérjünk a vígjátékokra. Ehhez azonban meg kell tanulnunk ismét nevetni."

Írta: Csirák Csaba, 2007. www.szineszkonyvtar.hu - Szatmárnémeti
Korrektor: Dévényi Ildikó